Helyi közélet

2015.05.27. 17:02

Világtalálkozó nógrádiakkal

fenyvesi

Budapest.  Az  V. Magyar Világtalálkozó  rendezvénysorozatát  a fővárosban az úgynevezett Világfaluban  (Syma  Rendezvénycsarnok,  Dózsa György u. 1. sz.) tartják  e hét végén, május 30-31-én.  A világ minden részéből összesereglő magyarok  fesztiválhangulatú  találkozóján  a kultúra,  a közélet,  a tudomány, a  művészet,  a civil és az üzleti szféra,  a hitélet és a sport szereplői különféleképpen   mutatkozhatnak be.  A cél azonban közös:   a határokon átívelő kapcsolatteremtés a magyar anyanyelvű  emberek között.  A május 31-én 15.30 órakor , a nagyszínpadon  rendezendő palóc falusi lakodalomban  tizenkét  pár  jelképes esküvőjére kerül sor. Közreműködik – többek között  – Varsány és Szécsény néptánccsoportja is.  Ugyancsak  vasárnap  16 órakor  a világklub irodalmi fórumán  a Magyarsághíd-teremben könyvbemutatók lesznek.  A programra  a salgótarjáni kötődésű főszervező,  dr.  Tanka László meghívta  Szabó Zoltánt  –  akit az idén,  a költészet napján  a pásztói  Athéné Alkotókör  összefogásáért valamint  alkotói tevékenységéért a  költészet napján tüntettek ki az amerikai függetlenségi  háború magyar hőséről elnevezett  Fabriczi  Kováts Miklós- emlékéremmel – is.  A rendezvényen Szabó Zoltánnak  módjában lesz  szellemi műhelyükről  illetve  az évente rendszeresen megjelenő kiadványukról,  almanachjukról beszélni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában