2015.05.11. 15:10
Sikert arattak a tanulók
Etes. Iskolánkban természetismeret tantárgyból, első osztálytól kezdődően, intenzív és eredményes tehetséggondozás folyik, amit több országos helyezés igazol. Célunk a tehetséges tanulók teljesítményének növelése. Évek óta részt veszünk internetes tanulmányi versenyeken. Ebben a tanévben is nagyon lelkes versenyzői csoport alakult, tíz fő, 6. osztályos tanuló részvételével. Szorgalmas kitartó munka eredményeként négy diák, Tóth Mercédesz, Fodor Réka, Laurencsik Liliána és Pirk Daniella bejutott a Mozaik Kiadó szervezésében meghirdetett internetes természetismereti verseny országos döntőjébe, 5-6. osztályos korcsoportban. A döntő április 18-án Budapesten, a Homoktövis Általános Iskolában, a díjátadó pedig Szegeden volt. Felkészítő tanáruk Hartl Endréné, aki sok energiát fektetett a versenyzők felkészítésébe.
A tehetséges diákok között van kimagasló teljesítményt nyújtó. Tóth Mercédesz, aki minden természetismereti versenyen az országos döntőig jutott és háromszor sikerült az I. helyezést elnyernie. A többiek teljesítménye is nagyon dicséretes, mert a tízedik, a tizenharmadik és a tizenhatodik helyet hozták el, a népes mezőnyből, ahol neves általános iskolák és gimnáziumok tanulóival kellett versenyezniük. Eredményeink nemcsak iskolánk, hanem Nógrád megye számára is szép siker. Köszönet illeti a szülőket, Szűcsné Mátrai Éva igazgatónőt, Lénárt Dezső polgármester urat, akik segítettek nekünk abban, hogy eljuthassunk a versenyre. Nagyon büszke vagyok diákjaimra és az elért kiemelkedő eredményekre.
Hartl Endréné felkészítő tanár