2015.05.19. 02:36
Átadták a bútorgyárat Bátonyterenyén
Május 12-én délelőtt adták át a Sinia bútorgyártó Kft. bátonyterenyei üzemét, a helyi ipari parkban. A belga tulajdonú cég közel kétmilliárd forintos beruházást valósított meg és 150 embernek adnak munkát a Nógrád megyei városban. Az új gyáruk átadásán részt vett mások mellett Philippe Corthouts, a Sinia Kft. tulajdonosa, Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, dr. Szabó Sándor, kormánymegbízott, Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Nagy-Majdon József, a város polgármestere is.
[caption id="" align="aligncenter" width="734"]

Ismertette: az 1999-ben alapított cég 2001-től működik Salgótarjánban évi 3,6 milliárd forintos árbevétellel. A nógrádi megyeszékhelyen 220 embert foglalkoztatnak. Ülőbútoraikat exportra gyártják, elsősorban a Benelux államokba és Franciaországba. A bátonyterenyei üzemben – melynek alapkövét még múlt év márciusában Orbán Viktor miniszterelnök tette le- nagyszériás bőr és szövet ülőgarnitúrákat és foteleket fognak gyártani. Az 1, 9 milliárd forintos beruházás keretében egyébként tízezerhétszáz négyzetméteren három csarnokot építettek meg. Ezt 640 millió forinttal az Európai Unió fejlesztési alapja, 113 millió forinttal pedig a magyar állam támogatta-emelte ki.
[caption id="" align="aligncenter" width="734"]
A tulajdonos kitért rá: a két Nógrád megyei városban, - Salgótarjánban és Bátonyterenyén- 2016-ban már közel 400 embernek adnak majd munkát. Philippe Corthouts hozzátette, hogy nem csak a gyártókapacitásokat, de a cég fejlesztőközpontját is Magyarországon helyezték el, ami bizonyítja elkötelezettségüket a magyar szakemberek munkája iránt. Nagy-Majdon József Bátonyterenye polgármestere a gyáravatón azt mondta, ezen a területen pár évvel ezelőtt még mocsár volt, majd 2010-től csarnokok épültek, és lassan megtelik a 11 hektáros ipari park. Hangsúlyozta: a kormány segítségének és az itt befektető cégeknek köszönhetően Bátonyterenye 2014-ben kikerült a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közül. Remenár János
[caption id="" align="aligncenter" width="740"]
Remenár János