Nool.hu podcast

2024.01.24. 19:58

Tolvajokat és zsarolót fogtak el a nógrádi rendőrök, de túrázón is segítettek (podcast)

Bőven akadt teendőjük szűkebb hazánk rendőreinek az elmúlt héten.

Nagy Orsolya

Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta portálunknak, hogy a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a 26, 25 és 16 éves férfit, akik egyetlen betöréssel közel 4 000 000 forint értékű zsákmányt vittek haza.

Hozzátette: ezen túlmenően a Rétsági Rendőrkapitányság munkatársai egy zsarolással kapcsolatban is intézkedtek a napokban.

Mint fogalmazott, emellett bajba jutott túrázón segítettek a rendőrök, amely során Bercel és Galgaguta között tévedt el egy 64 éves nő, akit a balassagyarmati rendőrök és két vadásztársaság tagjai rövid időn belül megtaláltak.

Tamás-Kovács Andrea felhívta továbbá a figyelmet, hogy járművezetőként télen több tényező is korlátozhatja az optimális látási viszonyokat és elárulta, hogy mire érdemes ügyelni indulás előtt.

A sajtóreferens arra kérte a járművezetőket, hogy az út-, időjárási és látási viszonyoknak megfelelően vezessenek és a jármű sebességét is ennek megfelelően válasszák meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában