Rongálás

2023.03.02. 09:20

Miután végzett ügyével, befejelte a balassagyarmati városháza ablakát egy helyi férfi (videó)

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy helybéli férfivel szemben, aki ügyintézést követően rongálta meg a városháza földszinti ablakát.

Nool

A vádirat szerint a férfi január 10-én a balassagyarmati Városháza épületében található Kormányhivatalban járt.

Hivatali teendői végeztével, 13 óra körül kiment a hivatal elé, ahol szóba elegyedett egy járókelővel, majd odalépett az épülethez, és a Kormányablakhoz tartozó rész egyik 50x150 centiméteres ablakába két alkalommal belefejelt, ami ennek következtében kitörött.

Az ügyészség egy térfigyelő kamera felvételét is közzétett az esetről:

Cselekményét követően kis ideig a törött ablakban könyökölt, majd távozott a helyszínről. A férfi a rongálással 20 ezer forint kárt okozott a járási hivatalnak.

Az ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a 37 éves vádlottal szemben, melyben mértékes indítvánnyal élt: amennyiben a férfi a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűncselekmény elkövetését, úgy – többszörös visszaesői minőségére figyelemmel – 1 év börtönbüntetést és 1 év közügyektől eltiltást kiszabását kérte. Bűnössége megállapításának esetében a sértett által előterjesztett polgári igényt is meg kell fizetnie.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz döntést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában