Megrázó részletek

2024.05.10. 21:35

Szörnyű hír: ismert embert gázoltak halálra az M1-es autópályán (videó)

Az 55 éves ezredes az első gázolás után átrepült a szembe sávba, majd ott még egy autó átment rajta.

A kép illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Tömeges baleset miatt mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát Bicskénél, csütörtökön este. A katasztrófavédelem azt írta, a baleset az autópálya 36-37-es kilométerénél Bicske térségében, a Budapest felé vezető oldalon történt. Az összeütköző öt járműben összesen tíz ember utazott. A bicskei önkormányzati és az önkéntes tűzoltók, valamint a társhatóságok járművei mellett egy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre - írja a mandiner.hu.

A katasztrófavédelem akkor csak annyit közölt, hogy egy ember halt meg a balesetben. Később a Honvédelmi Minisztérium is megerősítette, hogy 

Bárány Mihály ezredes vesztette életét a balesetben.

Az 55 éves ezredes Budapest felé ment, amikor hátulról belerohant egy osztrák rendszámú furgon, ezután még három autó ütközött. Többen is kiszálltak, ekkor ütötték el a katonát, aki átrepült a szembe sávba, majd ott még egy autó átment rajta, végül szörnyethalt.  A Magyar Honvédség is beszámolt a tragikus esetről, mint írják, Bárány ezredes nem csupán kiemelkedő katonai vezetőként, de kiváló diplomataként is szolgálta hazánkat és a nemzetközi közösséget. A honvédség saját halottjának tekinti az ezredest - írja a tenyek.hu.

 Bárány Mihály 1990-től kezdve szolgálta a Magyar Honvédséget különböző alakulatparancsnoki pozíciókban, ahol már korán kivívta bajtársai tiszteletét és elismerését. Később, a nemzetközi területen is kimagaslóan teljesített: 2001 és 2002 között az Egyesült Nemzetek katonai megfigyelőjeként, majd 2004 és 2005 között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretein belül szolgált Grúziában - írja a honvedelem.hu.

2005-től kezdődően, több mint egy évtizeden át látott el különböző vezetői feladatokat a Honvédelmi Minisztériumban. Az utóbbi években tapasztalatait a védelmi innováció területén is kamatoztatta, legutóbb a Védelmi Innovációs Kutatóintézet EDF szakértőjeként.

Életét szakmai elhivatottság, nagylelkűség és a mindennapi kihívásokkal szembeni állhatatosság jellemezte. Nem csak, mint kiváló katonai szakértő, hanem mint megbízható szakember és barát marad meg emlékezetünkben. 

Kivételes életútja és szakmai hozzájárulása példaként áll előttünk, emlékét tisztelettel őrizzük – búcsúznak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában