2024.05.10. 23:35
Rohantak a mentők: 6 ájult iskolás feküdt az úttesten Mezőcsáton
Négy mentőautó érkezett a helyszínre, az egyik gyerekhez mentőhelikoptert kellett hívni.

Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook
Az esetről a gyermekek osztálytársának édesapja tájékoztatta a Hírklikket. A szülő elmondása szerint az Egressy Béni Általános Iskola tanulói közül három ötödikes, egy hatodikos és egy hetedikes gyerekről van szó, az ötödikesek a telefonáló apuka fiának osztálytársai - írja a boon.hu.
Négy mentőautó érkezett a helyszínre, azonban az egyik gyerekhez mentőhelikoptert kellett hívni, az apuka szerint a mentősök a gyerekek életéért küzdöttek.
Az édesapa elmondta, nem ez az első eset, hogy Mezőcsáton a gyerekek hozzájutnak valamilyen droghoz. Hozzátette, ő maga is tett már tavaly rendőrségi feljelentést emiatt.
A rendőrség akkor megjelent a szülői értekezleten és drogprevenciós előadást tartottak.
Nem öt, hanem hat gyermek
Kaszap Réka az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa a boon.hu érdeklődésére azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínről hat gyermeket szállítottak stabil állapotban kórházba.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettessel szemben
– tájékoztatta a portált Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Krimi
- Gyárfás Tamás újabb bizonyítékot mutatott be
- Erős földrengés rázta meg Isztambult, sokan kimenekültek a lakóépületekből
- Dráma a kifutón: felszállás előtt lángba borult a repülőgép hajtóműve (videó)
- Felborult egy motoros kishajó a Dunán, a jármű vezetőjét őrizetbe vették
- Hihetetlen mit találtak a tragédia helyszínén