Garázdaság a vád

2022.08.02. 09:29

Tizenegyes miatt esett neki a sporinak a focista testvérpár Nógrád megyében (frissítve)

A két focista az egyik megyei harmadosztályú mérkőzésen bántalmazta a játékvezetőt – most garázdaság miatt emeltek vádat ellenük.

Nool

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: Shutterstock

A még tavaly április 17-én, a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött megrendezett mérkőzésen a játékvezető tizenegyest ítélt a vendégcsapat részére a játék 82. percében, amit egy hazai játékos trágár kifejezésekkel hevesen kommentált. A játékvezető a reklamálás miatt sárga lapot adott neki, de mivel a játékos folytatta a sértegetését, kisvártatva a piros lapot is felmutatta neki. Ekkor a kiállított játékos tenyérrel arcon ütötte a bírót, majd csapattársai levitték őt a pályáról – derült ki a Nógrád Megyei Főügyészség keddi közleményéből.

Miután lefújták a mérkőzést, az akkor már a nézőtéren lévő 40 éves játékos ismételten elkezdte szidni a 23 éves játékvezetőt, majd a focista 37 éves testvére – aki egy másik csapatban ugyancsak igazolt labdarúgó – odaszaladt a sporihoz és ő is pofonvágta.

A két férfi viselkedésével másokban megbotránkozást, riadalmat keltett az ügyészség meglátása szerint, épp ezért garázdaság vétségével vádolták meg őket, büntetésük pedig várhatóan pénzbírság lehet majd. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság fog döntést hozni.

Frissítés:

Megkeresésünkre az Magyar Labdarúgó-szövetség Nógrád Megyei Igazgatósága közölte, hogy a két játékos versenyengedélyét a Salgótarjáni Járásbíróság végleges döntéséig felfüggesztette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában