Kábítószer

2022.07.10. 09:04

Meg kell állítani, ami Kállón folyik, drogtól halhatott meg egy 20 éves fiú

Az utcán lett rosszul, és már nem tudták megmenteni az életét.

Nool

Forrás: H.Cs.

A Ripost számolt be arról, hogy rengetegen gyászolják a mindössze 20 éves kállói Patrikot, aki településük utcáján lett rosszul, és sajnos már nem tudták újraéleszteni. Bár eddig nem tisztázott, hogy mitől vesztette életét, az ismerősei szerint a drog áldozata lett. A cikk szerint az 1500 lelkes nógrádi településen nagy gond a drog, sokak szerint össze kellene fogniuk a falubelieknek a dílerek ellen. 

– Én azt mondom, fogjunk össze. Azok a családok, akik szeretnék a gyermekeiket megóvni az ilyen tragédiáktól. Valahogy próbáljuk megállítani ezt a nagy drogelosztást, mert hiába neveljük jól a gyermekeinket, amíg ezek az emberek osztják a halálos szereket, addig sajnos mindenki gyermeke veszélyben van. Hova fog még fajulni ez a falu? Ennél nagyobb baj már nem hiszem, hogy előfordulhat. Éppen ezért most fogjunk össze mi, szülők, és tegyük valamit a drog ellen, hogy ez még egyszer ne ismétlődhessen meg – zúdultak fel a helyiek.

– Drága Patrik, a jó Isten vigyázzon rád, és az angyalok. Mindig a szívünkben maradsz drága öcskösöm! Itt már elég! Fogjátok föl, hogy egy 20 éves gyerek már nincs közöttünk, és a szülei meg mindenki más milyen fájdalmat éreznek! A jó istentől csak azt kívánom, hogy állítsa meg, ami Kállón van – búcsúzott a fiú testvére. Ezek a sorok szintén arra utalnak, hogy a drog vezethetett a tragédiához.

Frissítés

Az Országos Mentőszolgálat a Nool.hu-nak közölte: a helyszínre riasztott mentőegységek folyamatos újraélesztés mellett adták át a 20 éves fiatal férfit a területileg illetékes kórházba. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az esettel kapcsolatban holnapra ígért tájékoztatást.

Baboss Buda, Kálló polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy orvosi szakvélemény még nem született az esetről, de a hír már bejárta az internetet. Hozzátette: nincs több információja az ügyet illetően, mint amennyit a hírekben is olvasott.  – Annyit tudunk, amit leírtak az emberek a közösségi oldalon. Nagyon sajnálom, tragikus, ami történt. Részvétem a hozzátartozóknak! – közölte a polgármester.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Tamás-Kovács Andrea megkeresésünkre közölte: a haláleset körülményeit a Pásztói Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. A nyomozás érdekeire való tekintettel további információt nem osztottak meg portálunkkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában