2022.07.04. 09:32
Késeléssel vetett véget az utcai verekedésnek a salgótarjáni férfi
Megunta az utcán látott dulakodást, ezért fogta magát, és leszúrta a verekedés egyik résztvevőjét egy salgótarjáni férfi. Nem is akárhogy bánt el vele: a karján át mellkason szúrta őt.

Borítóképünk illusztráció!
Forrás: Shutterstock
A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint egy 25 és egy 29 éves férfi még 2020. július 12-én éjszaka Salgótarján egyik közterületén összeszólalkozott egymással korábbi sérelmük okán. A vita hevében a fiatalabb férfi egy fa szerszámnyéllel többször megütötte a hátán az idősebbet. Hozzátették, a bántalmazott férfi ezután édesanyja házába ment, ám haragosa ennek az ablakát is betörte. Ekkor a férfi visszament a házból az utcára és dulakodni kezdtek egymással, sőt, egyikük még egy seprűnyelet is magához vett.
– A két férfi garázda magtartását a 31 éves vádlott kívülről kísérte figyelemmel, majd egy 20 centiméter pengehosszúságú késsel a fiatalabb férfit jobb könyöke fölött olyan erővel szúrta meg, hogy a penge a sértett karján áthaladva a borda tájékon behatolt. A vádlott ezután a helyszínről elmenekült. A 25 éves férfi a szúrástól a karján és a mellkasán könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ám a mellüreget megnyitó életveszélyes sérülés elmaradása csupán a véletlennek volt köszönhető – fogalmaz az ügyészség.
A Nógrád Megyei Főügyészség a 31 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt, míg a 25 és 29 éves férfi ellen garázdaság miatt emelt vádat. Büntetett előéletükre tekintettel valamennyien börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra számíthatnak az ügyészség indítványának értelmében. Ha az előkészítő ülésen beismerik a bűncselekmény elkövetését és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, akkor a 31 éves vádlott tekintetében 5 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás, míg a garázda férfiak esetében a fiatalabbal szemben 2 év szabadságvesztés és 3 év közügyektől eltiltás, az idősebbel szemben 6 hónap szabadságvesztés és 2 év közügyektől eltiltás az úgynevezett mértékes indítvány. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést.