Önbíráskodás

2022.01.18. 12:24

Erőszakkal vette el a fizetését a diósjenői férfi

Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség azzal a 18 éves diósjenői fiatallal szemben, aki erőszakkal vette el a fűnyírásért járó fizetését.

Nagy Orsolya

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

A Nógrád Megyei Főügyészség hírportálunkhoz eljuttatott közleménye szerint a fiatalt 72 éves ismerőse megkérte, hogy egy kis fizetség ellenében nyírja le a füvet portáján. A munka elvégeztével a házigazda 500 forintot adott át a fiúnak, azzal, hogy később még kiegészíti azt. A fiú később elment a sértetthez és elkérte a szerinte korábban kialkudott 5000 forintot. A házigazda csak 1000 forintot akart fizetni, ezért rövid szóváltás után a fiatal lefogta a sértett kezét, mellényének zsebéből kivett 2000 forintot, majd távozott.

Az ügyészség önbíráskodás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, amelyben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, azzal, hogy a bíróság a próbaidő tartamára helyezze őt pártfogó felügyelet alá, amelynek célja a bűnismétlés kockázatának csökkentése. A felügyelő segíti továbbá a fiatal társadalmi beilleszkedését, de az ehhez szükséges szociális készségek kialakítását és feltételek megteremtését is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában