a döntés a bíró kezében

2021.08.05. 11:20

Részeg férfi támadt egy anyára és fiára a mohorai buszmegállóban – már a bíróság tárgyalja az ügyét

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 33 éves férfival szemben, aki 2020 decemberében erősen ittas állapotban egy buszmegállóban várakozó nőt kezdett sértegetni, majd a nő védelmére kelt fiút megpofozta.

Forrás: shutterstock

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint 2020 december 6-án a délutáni órákban az ittas férfi Mohorán egy buszmegállóban várakozó nőt sértegetni kezdett. Időközben odaért a nő fia is, aki édesanyja védelmére kelt, a kötekedő férfival szóváltásba keveredtek, melynek során a vádlott a fiút egyszer pofon is ütötte.

A fiúnak ugyan sérülése nem keletkezett, ám a vádlott közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A Balassagyarmati Járási Ügyészség ezért vele szemben garázdaság vétsége miatt emelt vádat, melyben tárgyalás mellőzésével közérdekű munka büntetés kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a bíróság az eljárás során felmerült 129.651 Ft bűnügyi költséget is a férfival fizettesse meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában