Szurdokpüspöki

2020.08.08. 11:21

Hiába próbáltak jelezni az idős házaspárnak, akik szemben haladtak a forgalommal a 21-esen

Péntek reggel Szurdokpüspökinél levideóztak egy autóst, ahogy a 21-es számú főúton a forgalommal szemben közlekedik.

Nool

Fotó: Sulyok László

Olvasónk videózta le azt az autóst, aki a négysávoson szemben haladt a menetiránnyal.

- Én úgy vélem, hogy a Jobbágyinál található körforgalomtól jöhetett szemben a forgalommal. Arra lettem figyelmes, hogy a Szurdokpüspökinél található kihajtó után mindkét sávban áll a forgalom. Én nagyjából száz méterre tőlük megálltam és akkor szembesültem vele, hogy azért álltak meg a többiek, mert egy személyautó a forgalommal szemben hajtott. Valószínű, hogy az előttem lévő autósok próbálták megfordítani az idős házaspárt, de azok kikerülték a segíteni próbáló autósokat. A videón látszik, hogy jobbra lehúzódott, de nem igazán tudta, hogy mi a gond, majd a kihajtón lehajtott a főútról – mesélte portálunknak a szemtanú.

Nágel Tamás arról tájékoztatta portálunkat, a kérdéses esettel kapcsolatosan a rendőrségre nem érkezett bejelentés. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy az észlelt jogsértés kapcsán a Pásztói Rendőrkapitányság eljárást indított.

Nem először fordult elő

Több esetről is beszámoltunk már portálunkon, amikor valaki rossz irányban ment fel a négysávos útra. A legemlékezetesebb talán az, amikor Gáspár Győző és családja karambolozott egy autóssal Tarnál. A pénteki eset bejárta a közösségi oldalakat, ahol a kommentelők szerint csütörtökön is találkoztak hasonló esettel.

– A Közút számos megelőző intézkedést tett már, hogy megakadályozza az autópályán azokat a baleseteket, amelyeket forgalommal szemben haladó autósok okoznak. Eseményfelismerő kamerákat és érzékelőket telepített, amelyek szembehajtás esetén azonnal riasztást adnak, továbbá valamennyi fel- és lehajtónál megerősített jelzésrendszerrel segítik a tájékozódást. Ennek ellenére itt is előfordulnak olyan esetek, hogy rossz irányban hajtanak fel a gyorsforgalmi utakra az autósok, amelynek egyik oka számos esetben, hogy egy-egy új építésű útvonal nem szerepel azonnal bizonyos navigációs készülékeken. Ezekre a helyzetekre nyújt megoldási javaslatokat a társaság kampánya – nyilatkozta korábban portálunknak Pécsi Norbert Sándor kommunikációs osztályvezető.

Hozzátette: amennyiben észrevesszük, hogy a forgalommal szemben haladunk, ne tolassunk vissza a felhajtóra, ne forduljunk meg és ne hajtsunk keresztbe az úton. Kapcsoljuk be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjunk a leállósáv szélére, vagy a forgalmi sávon kívülre, és álljunk meg. Vegyük fel a láthatósági mellényt, szálljunk ki az autóból és a korlát mögött várakozva hívjuk fel a 112-es segélyhívó számot.

Ezt tegyük, ha ilyen esettel találkozunk!

Ha jó irányba haladunk, de hírt kapunk arról, hogy hozzánk közel a forgalommal szemben halad egy jármű, csökkentsük a sebességet, növeljük a követési távolságot a saját és az előttünk haladó autó között, soroljunk be a külső sávba és ne előzzünk. Ha lehet, várakozzunk a legközelebbi benzinkútnál vagy pihenőhelynél, amíg elmúlik a veszély. Ha mi magunk észleljük a forgalommal szemben haladót, használjuk a legközelebbi, út mentén elhelyezett segélykérő telefont. Ha erről telefonálunk, azonnal tudni fogják, hogy pontosan honnan érkezik a hívás és az illetékesek gyorsabban tudnak intézkedni. Ha nincs ilyen telefon a közelben, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában