borzalom

2020.01.27. 18:11

Kecskegida tetemeket dobtak ki egy salgótarjáni lakótelep hulladéklerakója mellé

Több elpusztult kecskegida tetemét találták meg egy salgótarjáni lakótelep szemétgyűjtő konténere mellett.

Sz. R.

A közösségi oldalon a napokban futótűzként terjedt el az a megrázó fotó, amelyen jól kivehető, hogy több élettelen kis kecskegida teteme hever a salgótarjáni Gorkij lakótelep szemétgyűjtő konténere mellett. A felvétel készítője nem válaszolt megkeresésünkre, de a bejegyzésnek és az abban szereplő fényképnek sincs már nyoma a legnépszerűbb közösségi oldalon.

Az esettel kapcsolatban megkérdeztük a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságot is. A hírportálunknak megküldött válasz alapján kiderült, hogy megtörtént a feljelentés és a rendőrség eljárást indított az ügyben.

– A Gorkij körúton megtalált állati tetemek vonatkozásában a Salgótarjáni Rendőrkapitányság a jelenlegi adatok alapján ismeretlen tettes ellen, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt hivatalból eljárást indított. A nyomozók vizsgálják, hogy az eset kapcsán egyéb bűncselekmény megvalósult-e – tájékoztatta portálunkat Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában