Hirdetés

2022.09.27. 07:00

Széchenyi Terv Plusz pályázat keretében hajt végre technológiai fejlesztést a Belvárosi Építő Kft.!

(x)
 

A 232,91 millió forint összköltségvetésű projekt keretében a Belvárosi Építő Kft. egyházasdengelegi telephelyén valósítja meg az eszközeinek technológiai megújítását. A Széchenyi Terv Plusz program keretében az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projektben a cég nagy teljesítményű munkagépeket vásárol, munkavállalóinak célirányos szakmai képzését valósítja meg, valamint szervezeti struktúráját és munkafolyamatait optimalizálja.

Forrás: belvarosiepito.hu

A hazai építőipari piacon meghatározó vállalat működését 2006-ban kezdte meg és jelenleg közel 100 főt foglalkoztat. Komoly referenciákkal rendelkezik a generálkivitelezés és a speciális szakértelmet kívánó műemlék, vagy műemlék jellegű épületek felújításában. A folyamatos fejlődés és ezt megalapozó fejlesztés fontos stratégiai célkitűzés a cég számára, ezért is pályázott a vidéki telephelyének eszközparkjának és szakemberei kompetenciájának fejlesztését lehetővé tevő pályázatra. A több mint egy éves megvalósítási idejű projekt során számos nagyteljesítményű munkagépet szereztek be és ezen eszközök működtetéséhez szükséges képzéseket biztosítottak a munkavállalóik számára. Emellett a vezetőket a szervezeti struktúra fejlesztését és munkafolyamatok optimalizálását biztosító szakértői tanácsadásban is részesítette egy, az erre a tevékenységre specializálódott tanácsadó cég.

Forrás: belvarosiepito.hu

A három fejlesztési területből álló komplex projekt megvalósításával a Belvárosi Építő Kft. szakmai kompetenciái jelentősen nőnek és nagyot lépnek előre a szakképzett munkaerő megtartása területén is. Az eszközpark szisztematikus bővítésével a technológiai fejlődés magasabb szintre lép, a munkavégzés hatékonysága és költséghatékonysága javul, mely a cég versenyképességét jelentősen növeli. A szervezeti struktúra átalakításával, a munkafolyamatok optimalizálásával pedig az anyag, gépek, munkaerő hatékonyabb allokálása valósul meg.

A Belvárosi Építő Kft. 69,87 millió forint önerőt biztosított a projekt megvalósításához és 163,04 millió forint uniós feltételesen visszatérítendő támogatásban részesült.

Forrás: belvarosiepito.hu

Pályázati kiírás: GINOP PLUSZ-1.2.1-21 A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

A projekt azonosítószáma: GINOP PLUSZ-1.2.1-21-2021-00204

A projekt neve: A Belvárosi Építő Kft. eszközeinek technológiai megújulása

A Belvárosi Építő Kft. weboldala: https://belvarosiepito.hu 

 

 

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!