Heti nyolcszor edz

2022.01.27. 15:00

Szívizomproblémái után a birkózó Lévai Zoltán Eb- és vb-aranyra hajt

Magabiztosan készül a februári Európa-bajnoki válogatóra a birkózó Lévai Zoltán, aki szívizomgyulladás miatt öt hónapot hagyott ki és novemberben tért vissza.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a 77 kilogrammosok között szereplő sportolónak az elején nem volt könnyű dolga, hiszen visszatérését követően egy kisebb bokasérülés, majd egyetemi tanulmányai akadályozták meg abban, hogy teljes erőbedobással készülhessen.

   

"Azóta, immár három hete minden szuperül megy, semmi nem hátráltatott. A többiek már befejezték az alapozást, de mivel nekem kimaradt, be kell pótolnom. Szóval most vegyes munkát végzek. Heti nyolcszor edzek, ebből négy-öt alkalommal birkózom, a maradékon erősítek. Úszom, gyorsdobásokat végzek, hosszabb, dinamikusabb tréningeken veszek részt, fenn kell tartanunk a pulzusszámomat. A válogatott edzésein is dolgozom heti két-három alkalommal a Körcsarnokban" - mondta Budapesti Honvéd kötöttfogású Eb-ezüstérmese.

   

Lévai elmondta, szívizomgyulladását követően február közepéig kapott sportorvosi igazolást, akkor újból átfogó vizsgálaton vesz majd részt.

Borítókép: Lévai Zoltán (piros) és az azeri Sanan Suleymanov a férfi kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a római birkózó Európa-bajnokságon 2020. február 11-én

   

A 25 éves versenyzőnek először a válogatott tagságot kell kiharcolnia, a válogatót február 12-én rendezik:

   

"Idehaza ismerem a mezőnyt, tudom, ki ellen mit kell tennem, és mennyi fér bele, így nem annyira rizikós. A válogatón tehát elindulok, ám az eszembe sem jut, hogy nem én nyerek a 77 kilogrammosok között."

   

Érdekesség, hogy ebben a súlycsoportban tavaly októberben a világbajnokságon Lévai Zoltán öccse, az U23-as világbajnok Lévai Tamás képviselte a magyar színeket és az ötödik helyen végzett, ő azonban várhatóan a budapesti kontinensviadalon a 82 kilósok között szeretne indulni.

   

"Természetesen győzni szeretnék az Európa-bajnokságon, és ha minden olyan jól sikerül a felkészülésemben, ahogyan azt tervezzük, akkor erre esélyem is van. De tisztában vagyok azzal, min mentem keresztül, nem dőlök a kardomba, ha ez nem sikerül, mert az biztos, hogy világbajnoki formában akkor még nem leszek. Mindazonáltal nagyon fontos verseny annak érdekében, hogy belelendüljek szeptemberig - ekkor rendezik Belgrádban a vébét. Ott a dobogó legfelső fokára szeretnék állni, világbajnok akarok lenni" - jelentette ki Lévai Zoltán.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!