Betegség és gyász

2019.01.11. 11:04

Cserhalmi György borzalmas éveken van túl

A Nemzet Színészének komoly műtéteit, illetve felesége elvesztését is fel kellett dolgoznia. Lassacskán azonban újra visszatérhet a színpadra.

Cserhalmi György Kossuth- és Balázs Béla-díjas előadóművész, a Nemzet Színésze négy évvel ezelőtt igazi kálváriát kezdett: gerincproblémája, térd- és gerincműtétei mellett felesége tragikus halálával is meg kellett birkóznia. A színész azonban talpra állt, felülkerekedett a kríziseken, és rövidesen akár a színpadra is visszatérhet – derül ki a Bors Online cikkéből.

A portálnak adott interjúban Cserhalmi kitért egészségügyi nehézségeire, melyek – ismerjük el – egy tucat embert is megviselnének, nem hogy egyet. Noha már nem sántikál, időnként azért még vigyázva lépked – vallotta be. „Elsőre a bal térdembe kaptam protézist, majd a gerinccsatornámat kellett szűkíteni. Ne kérdezze, hogy ez mit jelent, legyen elég annyi, nem volt túl élvezetes a beavatkozás. Amikor már arra gondoltam, vége a kórházlátogatásoknak, három csigolyámat cserélték ki, és hogy teljes legyen a paletta, nemrég kaptam egy új térdkalácsot is” – sorolta a színész.

Cserhalmi György
Fotó: Czerkl Gábor / Bors Online

Az igazán súlyos csapás azonban három éve érte, amikor elvesztette feleségét, gyermeke édesanyját. „A hiányát soha nem fogom feldolgozni (...) A lelkemben olyan űrt hagyott maga után, olyan gödröt „ásott” bennem, amit éle­temben nem tudok, és nem is akarok betemetni” – mondta.

Cserhalmi György azért szerencsére újra közelít régi önmagához, hiszen, mint mondja, lánya és a két unokája, az ötéves Lenke és a 14 hónapos Gáspár visszaadta az életkedvét.

„Szerintem kiváló vagyok a nagypapaszerepben is. Kapok is eleget Sárától, hogy én mindent megengedek a srácoknak. Igen, kényeztetem őket, hiszen mi más dolga lehet egy nagypapának?”

- vallotta be mosolyogva.

A színész egyébként remek formában van, bár a teljes felépülésre még várni kell. Cserhalmi azonban az elvesztett időt sajnálja: „Korábban soha nem volt semmi bajom, de valamit mégis rosszul csinálhattam. Mindenesetre még időben jelzett a szervezetem, aminek köszönhetően behúztam egy kicsit a féket. De lassan már a gázpedált is elkezdem nyomni.

Persze addig nem vállalok el semmit, ameddig testileg és szellemileg nem kerülök a topra. Ha a két összetevő nincs meg, a színészi játékból majomkodás lesz. Ezt pedig nem akarom”

- jelentette ki.

A portálnak a színész azt is elárulta, hogy tavasz végén, nyár elején már nagyon elgondolkodik azon, hogy újra színpadra álljon. A minden estés játék nem hiányzik neki, és csak akkor tér vissza, ha – mint mondja – tündökölni tud. Úgy véli, a színész addig színész, amíg van önkritikája, és van ereje nemet mondani olyan felkérésre, amit nem tud száz százalékosan teljesíteni.

Borítókép: Cserhalmi György Mundruczó Kornél Felesleges ember című filmjének forgatásán a fővárosi Murányi utcában 2016. július 26-án.

MTI Fotó: Kallos Bea.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában