kis víz pénzt terem

2018.10.24. 18:00

Különleges kincsek bukkantak elő a megapadt Dunából

Nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) régészei az érdi Duna-parton; a leletegyüttes egy 18. század közepén elsüllyedt hajóról kerülhetett a folyóba.

Egy hobbirégész kereste meg azzal a múzeumot, hogy az érdi Duna-szakaszon, a folyómeder időlegesen kiszáradt részében talált egy réginek tűnő kolompot – mondta el az MTI-nek szerdán az FMC igazgatója, Gulyás Gábor. (A fémkeresős hobbirégészek tevékenysége sokszor problémás a lelőhelyek megbolygatása, a leletek elvitele miatt, az FMC ezért indított együttműködési programot, melynek során a fémkeresős civilek képzéseken, előadásokon vehetnek részt.)

A múzeum szakemberei megvizsgálták a leletet, és megállapították, hogy

a Sárkányölő Szent György-ábrázolással ellátott kolomp a 18. század elejéről származhat.

A Kakukk-hegy természetvédelmi övezetéhez közeli helyszínen aztán az FMC régészei már az első napon több mint ezer pénzérmét tártak fel, részint magyar pénzeket, de nagyon sok nyugat-európai – például németországi, németalföldi – érmét is. Érdekes, hogy hiányoznak a balkáni pénzek, van viszont az anyagban a Pápai Államban vert, ritkaságszámba menő példány. A legújabb egy 1745-ös, Mária Terézia-korabeli pénzérme, ez is arra utal, hogy a hajó a 18. század közepén süllyedhetett el a Dunában – számolt be az igazgató.

Pénzérmék az érdi Duna-parton
MTI/Mónus Márton

Mint elmondta, a pénzérmék mellett főként kézifegyverek – tőrök, lándzsák, kardok -, ágyúgolyók és használati tárgyak kerültek elő eddig. Gulyás Gábor beszámolója szerint drón segítségével magát a hajóroncsot is megpróbálták felkutatni, és sikerült is beazonosítani valamit, ami akár a hajó maradványa is lehet. Ez egyelőre még csak vélelem; Tóth János Attila, a Ferenczy Múzeumi Centrum búvárrégésze szerdán merül le ellenőrizni a roncsot – közölte.

Ha sikerül megtalálni a hajó maradványait, azokat ki fogják emelni, de sietni kell, mert a Duna vízszintje emelkedni fog

- jegyezte meg az FMC vezetője.

A múzeum igazgatója kiemelte, hogy a leletanyag mennyiségében is ritkaságnak számít, de nagyon sok a feltárt darabok között a különlegesség is. Az FMC érmegyűjteménye ezzel a több ezres gyarapodással a második legnagyobb lesz Magyarországon – fűzte hozzá.

A múzeum szakemberei már kutatják azt, hogy milyen hajók süllyedtek el Érdnél ebben a korszakban, a feltárt leleteket pedig restaurálják majd, hogy a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállítást is rendezhessen belőlük – közölte Gulyás Gábor.

Borítókép: Régész fémdetektorral a Dunában Érdnél 2018. október 24-én. Ezen a helyen nagy mennyiségű pénzérmét, fegyvereket, használati tárgyak maradványait tárták fel a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) munkatársai.

MTI/Mónus Márton

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában