áldozatok

2020.04.16. 07:20

A szépkorúak az enyveskezű tolvajok lekedveltebb célpontjai

Gyakran találkozunk a közösségi oldalakon olyan bejegyzésekkel, hogy a táskáját, a telefonját, a pénztárcáját, a bankkártyáját vagy esetleg a kulcscsomóját keresi valaki annak a reményében, hogy a megtaláló visszajuttatja azt eredeti tulajdonosához. Sokszor azonban az érintettek nem saját feledékenységük áldozatai, hanem tolvajok célpontjává váltak.

Kakuk Klaudia

Salgótarjánban nagy felháborodást váltott ki a nemrég történt eset: a megyeszékhely egyik buszmegállójában egy várakozó idős nő táskáját felkapta egy akkor még ismeretlen tettes, majd az abban lévő készpénzzel és személyes okiratokkal együtt elfutott a helyszínről. Utóbb kiderült, hogy a férfi korábban már próbált hasonló módszerrel „könnyű jövedelemhez” jutni, amikor egy másik megállóban egy másik idős ember válltáskáját lopta el, a benne lévő értékekkel. Az elkövető rövid időn belül rendőrkézre került.

– Az ilyen típusú bűncselekményeket általában nagyobb forgalmú helyeken, így áruházak, piacok területén, valamint tömegközlekedési eszközökön követik el a tettesek. Kihasználják, hogy ezeken a helyeken nem feltétlenül figyelünk fel rá, ha valaki hozzánk ér, nekünk ütközik, vagy meglök bennünket – tudtuk meg Nágel Tamástól, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy tolvajok garázdálkodtak a salgótarjáni rendelőintézetben is, ahol valószínűleg szintén az időskorúak voltak az enyveskezűek célkeresztjében, hiszen ez a legveszélyeztetettebb korosztály a vagyon elleni bűncselekmények szempontjából.

– A tolvajok által leginkább kedvelt értékek közé tartozik a mobiltelefon, valamint a pénztárca, de elvihetik a bankkártyát vagy épp a gépjármű indítókulcsát, esetleg a lakáskulcsot is – mondta el Nágel Tamás.

Hozzátette: az alkalmi tolvajok a kínálkozó lehetőségeket igyekeznek kihasználni. Ilyen lehet a külső zsebben elhelyezett telefon és pénztárca, a hanyagul hátunkra vetett, esetlegesen nyitva hagyott táska, az őrizetlenül hagyott kabát.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság azt javasolja, hogy a fontos értékeket – például a pénztárcát, valamint a személyes okiratokat – érdemes úgy elhelyezni, hogy a tolvajok számára hozzáférhetetlenek legyenek. Erre nem alkalmas sem a táska oldalzsebe, sem a bevásárlókosár teteje.

A vállra akasztható táskát mindig tartsuk a testünk előtt, vagy szorosan a hónunk alatt, hogy senki ne férhessen hozzá. Pénzt csak annyit érdemes magunkkal vinni, amennyire feltétlenül szükségünk van. Közlekedési eszközökre történő fel- és leszálláskor fokozottan ügyeljünk értékeinkre.

Ha mégis megtörténik a baj, akkor ne késlekedjünk, hanem azonnal értesítsük a rendőrséget az ismert telefonszámok valamelyikén!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!