Lehetőség

2022.06.08. 19:00

Ivartalanítási akciót hirdet Nógrád megyében egy alapítvány

A Befogad-Lak Állat- és Természetvédő Közhasznú Alapítvány újra meghirdette a már hagyományos ivartalanítási akciót. A gazdik egész júniusban élhetnek a fenti lehetőséggel.

G. E.

A jótékony kezdeményezésben dr. Mag Gyula salgótarjáni és dr. György Zsolt pásztói állatorvos vesz részt. A műtéti költségek felét az egyesület téríti, amit a magánszemélyek által felajánlott egyszázalékos adóbevételből biztosítanak. Az akcióban kizárólag az alapítványon keresztül, kutyák esetében mikrocsippel ellátott állattal lehet részt venni. 

Tóth Hajnalka, az alapítvány tagja korábban elmondta: – A felajánlott egyszázaléknyi támogatásokból tudjuk kedvezményesen biztosítani az ivartalanítások költségeit. Mindössze a meghirdetett összeg 50 százalékát kell kifizetniük a kisállat-tulajdonosoknak, a fennmaradó részt pedig az alapítvány állja. Az elmúlt években mindig nagy sikere volt a kezdeményezésnek, sokan éltek vele. Annak érdekében, hogy az akciót a jövőben is folytathassuk, arra kérjük a gazdákat, hogy az adójuk egy százalékával továbbra is támogassák alapítványunkat. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!