Vádaskodás

2024.02.19. 13:30

Gyurcsány ismét akcióban: ezúttal az ügyészek és a bírók ellen uszított

A baloldal bukott miniszterelnöke ismét a csúcsra járatta a fenyegetőzést és bebizonyította, hogy valójában milyen a demokráciafelfogása.

MW

Gyurcsány Ferenc pártelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti születésnapi rendezvényén 2023. október 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

„Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban” – írta fenyegetőzve a közösségi oldalán a Gyurcsány Ferenc. 

A Demokratikus Koalíció elnöke a Facebook-bejegyzésében Fekete-Győr András és Varju László bírósági ügyén méltatlankodott, szerinte a két baloldali politikust börtönbe akarja csukatni a hatalom – írja a Magyar Nemzet.

Pár nap múlva Varju Laci ügyében hirdetnek ítéletet ” – hívta fel a figyelmet a bukott miniszterelnök. Gyurcsány szerint nem politikustársának, hanem a megtámadott biztonsági őrnek kellene bíróság elé állni:

Most ki ellen folyik eljárás? Azok ellen, akik a képviselőt, egy hivatalos személyt bántalmaztak? Nem. Hanem Varju ellen, aki nem hagyta magát.

Ugyan a DK-s politikus áldozatszerepben tetszeleg, de a videófelvételek magukért beszélnek: a köztelevízióban nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, majd a földre feküdt, ekkor az egyik őr lábát kihúzta, aki úgy elesett, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Varju Lászlót végül garázdaság és a választás rendje elleni bűntettben bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék. 

A cikk ITT folytatódik!

Hollik István: ez az igazi gyurcsányi „komcsi tempó”

A gyurcsányi politika lényege, hogy a hatalom megszerzéséért akár erőszakot is alkalmaznak, de a felelősséget sohasem vállalják – reagált Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn, Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének bejegyzésére.

Hollik István a Facebookra feltöltött videóban arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc legújabb, a közösségi oldalán olvasható posztjában a bíróság által elítélt Fekete-Győr András (Momentum) és a héten bíróság elé álló Varju László (DK) ügyével foglalkozik.

A kormánypárti politikus a DK elnökének írását úgy értékelte: 

az a gyurcsányi politika lényegét mutatja meg, vagyis azt, hogy „a hatalom megszerzéséért, vagy megtartásáért tegyél meg mindent, ha kell, alkalmaz erőszakot, ha kell, hazudj, vagy éppen ha kell, sértsd meg a törvényeket, a felelősséget viszont soha ne vállald.”

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc ezt tette 2006-ban is, amikor „hazudott az egész országnak, de a hatalom megtartásáért esze ágában nem volt lemondani róla”.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc a bejegyzésben a „dollárbaloldalt gátlástalanságra és a felelősségvállalás elutasítására buzdítja”, és megfenyegeti az eljáró bírókat és az ügyészeket is.

„Holnap lesz a kommunista kiáltvány 176 éves, ezért aktuális és pontos, ha azt mondom, Gyurcsány Ferenc, ez ám az igazi komcsi tempó” – fogalmazott Hollik István.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában