Illegális bevándorlás

2023.11.23. 20:38

Magyarországon nem lesznek migránsgettók

Immáron nyolc éve láthatjuk, hogy mit jelent a migrációs hullám. Európa nagyvárosaiban egyre nő a bűnözés, no-go zónák alakulnak ki, a terrorizmus folyamatosan szedi az áldozatait, ezért meg kell előzni a migránsgettók kialakulását – hallható Rétvári Bence csütörtökön közzétett videóüzenetében. Az illegális migráció veszélyeire figyelmeztetett Menczer Tamás külügyi államtitkár is.

MW

A magyar határon a terroristák éles fegyverrel is lőnek a határt védő rendőrökre és határvadászokra

Forrás: MTI

Fotó: Vadnai Szabolcs

A Belügyminisztérium politikai államtitkára országjáró körúton beszélt, ahol a nemzeti konzultációt népszerűsíti, aminek óriási a tétje – olvasható a bejegyzésben.

A politikus a videóban emlékeztetett, hogy 2015 óta 2000 áldozata volt a terrorizmusnak Európában. A legfiatalabb áldozat féléves volt, a legidősebb 97 éves, tette hozzá.

Jól látszik, hogy Brüsszel ahelyett, hogy megváltoztatná a korábbi migrációpárti álláspontját, még radikálisabb lépéseket akar tenni a migráció elősegítésére, közölte. Az államtitkár azt mondta: 

ezért fogadták el a migrációs paktumot is, amely a kvóták szerinti betelepítést és migránsgettók létrehozatalát jelentené.

Arra köteleznék Magyarországot, tette hozzá, hogy Magyarországon bíráljuk el a kérelmek 28,3 százalékát. 

Ez azt jelentené, hogy Magyarországon is egy kis Lampedusa alakulna ki. Mi erre egyértelműen nemet mondunk

– szögezte le Rétvári Bence, majd hozzátette: arra kérik a magyar polgárokat, hogy 

a nemzeti konzultációban is erősítsék meg, hogy a migráció elutasítása, nemcsak a kormány, hanem az egész nemzet álláspontja.

Ma Magyarország Európa legbiztonságosabb országa

A biztonságunkat nem adjuk, akármekkora nyomást helyeznek ránk, akárhogy támadnak bennünket Brüsszelből, Magyaroszágot a jövőben is meg fogjuk védeni!

Ezt már Menczer Tamás külügyi államtitkár írta Facebook bejegyzésében. A politikus emlékeztetett rá: szinte napra pontosan 8 évvel ezelőtt mondta azt Gyurcsány Ferenc, hogy: 

Jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól.

Menczer felvázolta, hogy ha Nyugat-európában a terroristák úgy döntenek, uralják az utcákat, iskolákat és gyilkolnak, mészárolnak. Mint fogalmazott a bejegyzésben, szerinte nyilvánvaló, a magyarok biztonságát Gyurcsány Ferenc és a baloldal nem akarja megvédeni. 

Ezzel szemben Orbán Viktor és a kormány időben ismerte fel a veszélyt, lépéseket tett, ezért áll a kerítés, ezért védik rendőrök és határvadászok az országot, és ezért hoztak létre szigorú törvényeket

– írja bejegyzésében az államtitkár.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában