Rossz megközelítés

2023.09.06. 10:48

Az osztrák külügyminiszter nem ért egyet a magyar soros elnökség visszavonásával

Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter az APA osztrák hírügynökségnek adott szerdai interjújában jelezte: nem ért egyet azokkal a törekvésekkel, amelyek megvonnák Magyarországtól az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét.

MW

Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter

Forrás: Anadolu Agency via AFP

Fotó: Dzihat Aliju

Schallenberg populista megközelítésnek nevezte ezeket a kísérleteket. Hozzátette: bár egyebek között Orbán Viktor magyar miniszterelnök EU-ellenes hozzáállása miatt jogosak az aggodalmak, az elnökség teszt lehet Magyarország számára.

„Pusztán az a tény, hogy egy állam tölti be az elnökséget, arra kényszeríti, hogy semleges közvetítőként próbáljon fellépni a közös európai döntések meghozatala érdekében” – magyarázta Schallenberg.

„Ha szeretne sikeres lenni, akkor európai módon kell fellépnie, és meg kell próbálnia a többi államot összefogni” – tette hozzá.

Az osztrák diplomácia vezetője ebben tanulási lehetőséget lát, míg a kizárásra irányuló populista követelésnek szerinte egyáltalán nem lenne hatása, és inkább „csak egyik vagy másik szereplő egójának kielégítésére szolgálna”.

A külügyminiszter elismerte: sokrétű kihívásokkal szembesülnek Magyarország esetében, ezért arra van szükség, hogy egyenesen beszéljenek a magyar politikusokkal.

„Nagyon világosan kell beszélnünk velük, és ezt tesszük – hangsúlyozta. – Én is nagy támogatója vagyok a jogállamisági feltételrendszernek és annak, hogy visszatartjuk a forrásokat. De hogy most kizárjuk őket a testületekből, az szerintem rossz megközelítés” – fűzte hozzá.

Az interjúban Alexander Schallenberg egyéb aktuálpolitikai témákról is beszélt, köztük a klímatüntetésekről. A külügyminiszter jelezte: nem támogatja a szélsőséges akciókat, köztük a ragasztós tiltakozásokat. Az osztrák politikus szerint a radikális eszközökhöz folyamodó klímaaktivisták nem tesznek jót a saját ügyüknek.

Jogászi végzettségére hivatkozva rámutatott: „a cél nem szentesíti az eszközöket”, senki sem áll a törvények felett, ezért helyes, ha megfelelő intézkedéseket hoznak az ilyen esetekben. Az Osztrák Néppárt – amelynek Schallenberg is politikusa – a jövőben szigorítana a hasonló akciók résztvevőire kiszabható büntetéseken.

A külügyminiszter kiemelte: a klímaváltozás fontos kérdés, de az intézkedésekkel nem veszélyeztethetik az ipari alapokat, mert azzal a társadalom biztonságát és stabilitását is kockáztatják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában