Partnerség

2022.05.15. 16:55

Levélben gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek a Mazsihisz elnöke

Levélben gratulált Novák Katalin köztársasági elnöknek szombati beiktatásához a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, reményét fejezve ki, hogy munkája sikeres, eredményes lesz, és a nemzet egységét fogja erősíteni.

A Mazsihisz honlapján vasárnap közzétett levélben Heisler András azt írta: a köztársasági elnök munkájában számíthat a Mazsihiszre, mint Magyarország legnagyobb zsidó szervezetére, mint a magyar társadalomba erősen integrálódott zsidó közösségre.
Heisler András felidézte személyes találkozásukat a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga megnyitóján, ahol Novák Katalin azt mondta: reméli, az élet visszaköltözik a falak közé. A Mazsihisz elnöke szerint mindez megvalósult, a zsinagóga "működik, él, szolgálja a közösséget és a látogatókat".
Emlékeztetett arra is: Novák Katalin beszédében kiemelte, hogy Magyarország a zsidóság számára ma biztonságos otthon. Egyetértését kifejezve hozzátette: ahhoz, hogy ez így is maradjon, közös erőfeszítésekre van szükség. "Eredményeinket meg kell védenünk" - fogalmazott, s ebben pedig a Mazsihisz partnerségét ajánlotta fel az államfőnek.
A zsidóság vagy bármely kisebbség védelme minden magyar állampolgár közös ügye, függetlenül vallásától, nemzetiségétől vagy politikai elkötelezettségétől - hangsúlyozta levelében Heisler András.
A Mazsihisz elnöke sok erőt és egészséget kívánt Novák Katalinnak a megbízatása ellátásához.
Kísérje tetteit az Örökkévaló bölcsessége és bizalma, legyen sikeres és érje el mindazt, amit Magyarország belső békéjének megteremtése érdekében kitűzött maga elé - írta Heisler András.
Novák Katalint március 10-én választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés. Beiktatási ünnepsége szombaton volt a budapesti Kossuth Lajos téren, az Országház előtt, azt megelőzően ökumenikus istentiszteletet tartottak a Kálvin téri református templomban, ahol egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök az ünnepélyes beiktatásán a Kálvin téri református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten 2022. május 14-én (MTI/Bruzák Noémi)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában