Megbecsülés

2021.12.24. 11:56

Kásler Miklós köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért (videó)

Idén minden eddiginél nagyobb béremelés történt az egészségügyben, 2023-ra átlagosan 2,5-szeresére emelkedik az orvosok fizetése.

A kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban a miniszter az egészségügyi dolgozókhoz szólva azt mondta: 

Önök emberéleteket mentenek, türelemmel és alázattal próbálják enyhíteni a rászorulók fájdalmát. Szakértelmükkel segítik a betegek gyógyulását, elsőként érkeznek a bajbajutottakhoz, vagy éppen vigyázzák az újszülöttek egészséges fejlődését.

Kásler Miklós kiemelte, hogy a magyar kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését. 2021. január elsején minden idők egyik legnagyobb mértékű orvosi béremelése lépett életbe Magyarországon. Ennek köszönhetően 2023-ra átlagosan 2,5-szeresére emelkedik az orvosok fizetése. A szakdolgozói bérek január elsejétől 30 százalékkal emelkednek - ismertette.

A miniszter köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, hogy a karácsonyi ünnepek alatt is kitartóan, alázattal, legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat és mindannyiuknak békés, áldott karácsonyt és sikeres új esztendőt kívánt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában