Tisztújítás

2021.11.20. 20:21

Újabb két évig Illés Boglárka a Fidelitas elnöke

Továbbra is Illés Boglárka a Fidelitas elnöke. Az ifjúsági szervezet szombati, XVIII. tisztújító kongresszusán újabb két évre megválasztotta az eddigi vezetőjét – olvasható a szervezet Facebook-oldalán.

Beszámolójukból kiderül, hogy a Fidelitas legfőbb döntéshozó testülete hét országos alelnököt bízott meg az egyes szakterületek vezetésével, ők a következők: Baczkó Norbert, Biró Marcell, Bóka Bence, Farkas Dániel, Hack Angelika Lilien, Kiss Norbert és Szabó Krisztián Szilárd.

A tisztújító rendezvényen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a Fidelitas korábbi elnöke és több más politikus. A kongresszus résztvevőit videóüzenetben köszöntötte a kormány több tagja és a párt két európai parlamenti képviselője is.

A rendezvényen elhangzott beszédekről szóló tudósításunkat ide kattintva tudja elolvasni, illetve Szijjártó Péter felszólalását meghallgatni.

Borítókép: Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke beszédet mond a Fidelitas XVIII. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Puskás Aréna konferenciatermében 2021. november 20-án

Ezek is érdekelhetik