Ország-világ

2021.11.13. 07:26

Alelnököt választ és a kampányra készül a Fidesz

Vasárnap tartja kongresszusát a nagyobbik kormánypárt.

Budapest, 2019. szeptember 29. Orbán Viktor miniszterelnök, a párt újraválasztott elnöke beszédet mond a Fidesz tisztújító kongresszusán a BOK Sportcsarnokban, Budapesten 2019. szeptember 29-én.

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

„Vasárnap 1470 küldött részvételével tartja XXIX. tisztújító kongresszusát a Fidesz” – közölte a Magyar Nemzettel Hollik István, a Fidesz kommunikációs vezetője, hozzátéve: több mint hétszáz településről érkeznek majd küldöttek. Továbbá a politikus elmondta, hogy hatszáz meghívott vendég lesz jelen a kongresszuson, többek között diplomaták, tudósok, művészek és sportolók. Az esemény házigazdái Koncz Zsófia országgyűlési képviselő és Zsigó Róbert államtitkár lesznek.

Mint kiderült, a kormány tagjai közül beszédet mond Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály pénzügyminiszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, valamint Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Mellettük Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Deutsch Tamás, a párt EP-képviselője, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Gyopáros Alpár, a Magyar falu program kormánybiztosa is felszólal a rendezvényen. A kongresszus délelőtt 10 órától vár­hatóan 16 óráig tart majd, ahol szavaznak a pártelnöki pozícióról, amire egyetlen jelölt van Orbán Viktor személyében, őt legutóbb két éve, egyhangúlag választották vezetőnek a küldöttek.

A 2019 őszi kongresszus egyhangúlag megerősítette pártelnöki pozíciójában Orbán Viktor miniszterelnököt, és megválasztották alelnököknek Novák Katalint, Kósa Lajost, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot. A párt hagyományai szerint miniszteri rangú politikus nem töltheti be hosszú ideig az alelnöki posztot, ezért Novák Katalin helyett most új alelnököt választanak. Erre a pozícióra Koncz Zsófia, a tavalyi szerencsi időközi választáson megválasztott országgyűlési képviselő, Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Gál Kinga európai parlamenti képviselő, illetve Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is eséllyel pályázhat.

Hollik a lappal közölte: az eseményen nem kötelező a maszkhasználat, de szükséges az oltási igazolvány megléte. Hangsúlyozta, hogy a kongresszuson részt vevő küldöttek, valamint a meghívott vendégek közül mindenki be van oltva. A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a megválasztott elnök várhatóan fél három körül fogja megtartani a beszédét.

Két évvel ezelőtt Orbán Viktor elnöki beszédében kiemelte, hogy megegyezésre kell jutni Európa két fele között, de ennek világos feltételei vannak, például az, hogy „nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket”. Továbbá a pártelnök a Fideszt rendezettnek, az ország legnagyobb, legerősebb és egyetlen kormányképes pártjának nevezte, amely szövetségeseivel együtt Magyarország legrégibb, legmélyebb hagyományokkal és legerősebb lelkiséggel rendelkező politikai közössége. Továbbá 2019-ben a miniszterelnök szót ejtett arról is, hogy egyre kevésbé az ellenfél támadásai, egyre inkább a bajtársiasság tartja össze a közösséget, amelynek bölcsességre, bátorságra, igazságosságra és mértékletességre van szüksége, de arra is kitért Orbán Viktor, hogy a Fidesz generációs megújítása is jól halad.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök, a párt újraválasztott elnöke beszédet mond a Fidesz tisztújító kongresszusán a BOK Sportcsarnokban, Budapesten 2019. szeptember 29-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában