Ország-világ

2021.07.10. 10:49

Buszmutyi után hajómutyival rukkolt elő a BKV

Nem létező szolgáltatásra akar szerződést kötni a fővárosi önkormányzat vezetése alatt álló vállalat.

A Karácsony Gergely-féle városvezetés az előző, buszbereszésekhez köthető szabálytalanságok után újabb mutyizásra készül, ezúttal a budapesti hajók közlekedésének terén – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a budapesti Fidesz.

Azt írták, csakúgy, mint a buszmutyi esetében – melyben a rendőrség is nyomozást rendelt el – a dunai közösségi hajózásba is egy olyan céget akar bevonni a baloldal, amelyiknek semmiféle referenciája nincs. Ráadásul nemrég a liberális városvezetés még azt állította, gazdasági okokra hivatkozva nem nagyon van létjogosultsága a budapesti tömegközlekedési hajózásnak – írja a Magyar Nemzet.

https://www.facebook.com/fideszbudapest/photos/a.114501903582425/342293817469898/

A Fidesz szerint 2021-ben forráshiányra hivatkozva nem indította el Budapest vezetése a dunai vonaljáratokat. A főváros önkormányzata ezzel kapcsolatosan azt nyilatkozta: meg kell vizsgálniuk, érdemes-e és lehetséges-e újraindítani ezt a közlekedési szolgáltatást.

Ez a bizonytalan helyzet azonban egyáltalán nem zavarta a BKV-t, hogy

gyorsan és elég gyanús körülmények között hároméves, újabb három évre meghosszabbítható szerződést kívánjon kötni a talán el sem induló szolgáltatásra.

A jelenleg zajló közbeszerzési eljárás részeként olyan üzemeltetőt keresnek, amely a BKV tulajdonában lévő hajókat működteti, ezekkel végezve el a dunai közösségi hajózási szolgáltatást.

A nyilvánosan elérhető elektronikus közbeszerzési rendszer információi alapján azonban gyanú merült fel arra, hogy a győztesként kihirdetni kívánt cég referenciáival

komoly gond lehet, akár hamisnak is minősíthetők.

A folyami hajózásban érdekelt cégek belső információi szerint olyan új cég igazolhatta referenciaként a korábbi hivatásforgalmi hajózási szolgáltatást a pályázat során, melynek előzőleg még hajózási engedélye sem volt.

Korábban a BKV használt busz bérlési pályázata során olyan céggel szerződtek, amelynek busza sem volt, ráadásul más cég tulajdonában lévő buszokkal pályázott. Mivel a BKV botrányos használt buszbérlési pályázatához kísértetiesen hasonló körülmények között zajlik a jelenlegi hajózási szolgáltatási közbeszerzési eljárás,

joggal tarthatnak a budapestiek egy újabb botránytól.

A kormánypárt fővárosi frakciója ezért azt kéri a Karácsony Gergelytől, hogy indítson teljes körű vizsgálatot, és annak megnyugtató lezárásáig azonnali hatállyal tiltsa meg a BKV-nak a szerződéskötést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában