vatikán

2021.07.25. 16:54

A nagyszülőket és az időseket méltatta Ferenc pápa

Az idősekben megvan a történelem életereje, amely felemelkedik és erőt ad a fának a növekedésre.

A nagyszülőket és az időseket méltatta vasárnap az Úrangyala imádságát követő beszédében Ferenc pápa az idősek és nagyszülők első világnapja alkalmából.

„Az nagyszülők és az unokák, az idősek és a fiatalok együtt mutatták be az egyház egyik legszebb oldalát, a generációk közötti szövetséget” – mondta a műtétje után lábadozó katolikus egyházfő az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából elmondott beszédében.

„Minden közösséget meghívok, hogy ünnepeljük meg ezt a napot a nagyszülők és az idősek, a leginkább egyedül lévők meglátogatásával, és vigyük el nekik a Jézus sugallta üzenetet: 'minden nap veled vagyok'” – hangsúlyozta.

A katolikus egyházfő kiemelte, hogy az időseknek szükségük van a fiatalokra, ahogyan a fiataloknak is az idősekre, különösen a mostani „mindent eldobunk” kultúrában. Az idősekben megvan a történelem életereje, amely felemelkedik és erőt ad a fának a növekedésre.

Ha a fiatalok és az idősek nem találkoznak és nem beszélgetnek egymással, „a történelem nem folytatódik, az élet nem folytatódik. Szükségünk van arra, hogy ez újrakezdődjön, ez a kultúránk előtt álló kihívás” – hívta fel a figyelmet.

Ferenc pápa megemlékezett a kínai áradások áldozatairól és áldását küldte a tokiói olimpiai játékokra is.

Az ünnepi szentmisét a Szent Péter-bazilikában szintén az idősek világnapjának szentelték, de a július 4-én műtéten átesett Ferenc pápa helyett Rino Fisichella püspök mutatta be.

Ezek is érdekelhetik