harcok dúlnak

2021.06.01. 22:04

Éhhalállal küzdenek az etiópiai Tigré tartomány lakói

A fegyveres konfliktus dúlta észak-etiópiai Tigré tartomány lakóinak 91 százaléka szorul sürgősen élelmiszersegélyre – közölte az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) szóvivője kedden Genfben.

A WFP szerint ez nagyjából ötmillió embert jelent Tigrében, és a konfliktus miatt egyre többen szorulnak rá a támogatásra.

Az ENSZ Világélelmezési Programja március óta a tartomány több mint egymillió lakosát látta el élelemmel.

A szóvivő rendkívül aggasztónak nevezte a segélyekre szoruló emberek számát.

Mint mondta, további 203 millió dollár (57 milliárd forint) felajánlásra van szüksége a szervezetnek, hogy az év végéig élelmezni tudják az embereket. Az illetékes fegyvernyugvást sürgetett, és a humanitárius szállítások akadálymentes átengedését követelte, hogy életeket tudjanak menteni.

Tigréi harcok

A térségben november elején robbantak ki a harcok, miután a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) fegyveresei megtámadtak egy katonai bázist, az etióp haderő pedig ezután offenzívát indított. A harcokban és légicsapásokban ezrek veszthették életüket, és az Egyesült Államok azzal vádolja az etióp vezetést, hogy etnikai tisztogatást hajtott végre a régióban. A hatmilliós Tigrében becslések szerint egymillió ember hagyta el otthonát a harcok elől menekülve. A régió nagyrészt azóta el van szigetelve a külvilágtól.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában