Koronavírus-járvány

2020.04.21. 14:39

Bögrecsárdák működtetőire csaptak le a hatóságok

Házi italmérések működtetéséért, illetve látogatásáért letartóztattak 28 embert Ruandában – közölte kedden a rendőrség, hozzátéve, hogy ezzel az illetők a járványügyi korlátozásokat, vagyis a társadalmi távolságtartás kötelezettségét szegték meg.

A rendőrség szóvivője egy tévés hírműsorban elmondta, hogy a 10 nőt és 18 férfit a főváros, Kigali különböző pontjain tartóztatták le vasárnap este. Van köztük, aki italt árult az otthonában, van, aki vásárló volt, de vannak olyanok is, akik otthonukba hívták ismerőseiket, hogy együtt italozzanak. A szóvivő arról nem beszélt, hogy az ilyen bögrecsárda működtetése törvénysértő-e.

Ruandában egyelőre április 30-ig vannak érvényben szigorú kijárási korlátozások. Az emberek csak abban az esetben mozdulhatnak ki otthonukból, ha muszáj. A vendéglátóhelyeknek zárva kell tartaniuk. Alkoholt szabad vásárolni és hazavinni, de vendéget nem fogadhat senki.

A ruandai egészségügyi minisztérium hétfői közlése szerint a közép-afrikai országban 147 ember fertőződött meg koronavírussal, de közülük 80-an már meggyógyultak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában