Amerikai misszionárius

2019.07.22. 23:04

Irakban folyamatosan romlik a keresztények helyzete

A helyi alkotmány értelmében csupán másodrendű állampolgárok.

Irakban folyamatosan romlik a keresztények helyzete – mondta Benedict Kiely misszionárius atya az egyik amerikai katolikus lapnak.

A National Catholic Registernek nyilatkozó Benedict Kiely elmondta: Irak északi részén járva azt tapasztalta, hogy a helyi keresztényeknek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyett most a síita muszlimok fenyegetődzéseitől kell tartaniuk.

Az észak-iraki keresztények és jazidik továbbra sem érezhetik magukat biztonságban, ezen kívül munkalehetőséghez sem jutnak – fejtette ki Benedict Kiely.

Közölte: az elmenekülő keresztények lényegében nem tértek vissza szülőföldjükre.

„Az iraki keresztények számára a legnagyobb kihívás ma ugyanaz, mint 2003-ban volt: a biztonság. Az iraki alkotmány értelmében másodrendű állampolgárok, de ez így van lényegében minden muszlim országban” – fogalmazott Benedict Kiely. Hozzátette: Észak-Irakban a keresztények „beszorultak” a szunnita és a síita muszlimok konfliktusába.

Az amerikai pap szerint Irakban új fenyegetést jelent Irán növekvő befolyása és támogatása a síita milíciáknak.

Ezek is érdekelhetik