sólyi gyerekgyilkosság

2018.05.21. 19:00

Beismerte tettét a gyanúsított

Rendőrségi autóval hozták meg a sólyi gyilkosság gyanúsítottját május 21-én, délután a Veszprémi Törvényszékhez.

Részletes beismerő vallomást tett, amit a helyszíni kihallgatáson is megerősített a 16 éves, hajmáskéri F. F., ezt közölte a hétfői sajtótájékoztatón Tarcsa Csaba dandártábornok, Veszprém Megyei Rendőr-főkapitány. Azt mondta, hogy tettét a gyanúsított hirtelen érzelmi döntés alapján követte el – írja a Veol.

A dandártábornok cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint több lányt, illetve elkövetőt keresne a rendőrség, és nincs szó sorozatjellegű elkövetésről sem. Elhangzott az is, hogy a rendőrség száz emberrel, a készenléti rendőrség bevonásával és mások mellett vadászokkal, polgárőrökkel kereste az eltűnt lányt, akit a zsilipnél találtak meg.

Korábban

Varga Gábor, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője elmondta, a rendelkezésre bocsátott bizonyítékok és adatok alapján az őrizetbe vett fiatalkorú, 16 éves gyanúsított 2018 május 18-án megölt egy sólyi nyolcéves kislányt.

A bíró megállapította, hogy reális a veszélye annak, hogy a gyanúsított megszökne vagy elrejtőzne, illetve a bizonyítást tanúk befolyásolásával megnehezítené, ezért

a nyomozási bíró egy hónapra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását,

amelyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. A döntés jogerős.

Puskás István kirendelt védő nem kívánt nyilatkozni. Annyit mondott, hogy már többször beszélt védencével, a kihallgatásokon és ma is.

-Védem a fiamat és mellette vagyok, ennyit mondott az anya, amikor sírva kijött a törvényszék épületéből hétfőn délután, aztán elsietett.

Az esemény sajtótájékoztatója:

Előzmények:

Korábban megírtuk, hogy megölték a nyolcéves sólyi kislányt, aki május 18-án, pénteken délután tűnt el otthonából. Holttestét Királyszentistván közelében, szombaton hajnalban találták meg. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az emberölés bűntett elkövetésével gyanúsított személyt őrizetbe vette és a nyomozás bizonyítékai alapján előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására. Erről születik döntés a bíróságon, a tárgyalás jelenleg is folyamatban van.

Borítókép: Tarcsa Csaba dandártábornok

Penovác Károly / napló / Veol

Ezek is érdekelhetik