Naív próbálkozás

2018.03.07. 22:55

Törtek és zúztak a békíteni akaró politikust elkergető migránsok (videó)

A bevándorláspárti Demokrata Párt színeiben politizáló Dario Nardella azért akart találkozni a szenegáli bevándorlókkal még kedden, hogy megnyugtassa őket, miután egy olasz nyugdíjas lelőtte egy honfitársukat.

Firenze baloldali polgármestere arról beszélt, hogy a közép-olaszországi Toszkána központja befogadó és nyitott város marad, de az afrikaiak rasszistának mondták, leköpték, megfenyegették és elkergették. A szenegáliak előzőleg a városban randalíroztak, fenyegető fellépésük miatt pedig a helyiek és a turisták elmenekültek Firenze központjából – adta hírül " target="_blank" rel="noopener">az Echo Tv a Facebook-oldalán.

Kedden mintegy háromszáz, Firenzéből és környékéről érkezett szenegáli férfi gyűlt össze a firenzei Vespucci-hídnál, ahol hétfőn lelőttek egy 53 éves szenegálit, aki utcai árusként éppen esernyőket árult. Rasszizmus és rendőrségellenes jelszavakat skandáltak, a megmozduláshoz több olasz baloldali fiatal is csatlakozott. A demonstrálókat a rohamrendőrség tartotta ellenőrzés alatt.

Dario Nardella firenzei polgármester is a helyszínen járt, szolidaritását és részvétét kívánta kifejezni a szenegáli bevándorlóknak. Az emlékezésen résztvevő szenegáliak egy része azonban ellenezte a polgármester jelenlétét: lökdösték, rasszistának nevezték és azonnali távozásra szólították fel. Dario Nardellát a rendőrség kísérte el.

A szenegáli bevándorlót egy olasz férfi ölte meg, aki elmondása szerint eredetileg öngyilkos akart lenni, de mivel ehhez nem volt bátorsága, inkább másokat vett célba és tüzet nyitott egy bevandorlóra.

Dario Nardella polgármester (k) nyilatkozik a sajtónak a tüntetésen. Forrás: MTI / EPA / Claudio Giovannini

A történtek nyomán a Firenze városközpontján egészen a városházáig végigvonuló szenegáli férfiak az útjukba kerülő járműtorlaszokat, leparkolt motorokat felborították. Azt kiabálták, hogy az olaszok rasszisták és fasiszták.

Transzparenst tart egy szenegáli férfi a demonstráción. Forrás: MTI / EPA / Claudio Giovannini

Korábban 2011-ben egy szélsőjobboldali olasz lőtt le két szenegáli árust az egyik firenzei piacon. Január végén egy szintén szélsőjobboldali elveket valló olasz nyitott tüzet Macerata utcáin a bevándorlókra, hat személyt sebesítve meg, miután a városban nigériai bevándorlók drog miatt megöltek egy olasz lányt.

Borítóképünkön Pape Diaw, a szenegáli közösség helyi szóvivője (b) és Dario Nardella firenzei polgármester (j) a tüntetésen.

Forrás: MTI / EPA / Claudio Giovannini

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában