kötelező kvóta

2018.03.11. 08:08

Dömötör Csaba: csak a kormánypártokra számíthatnak az emberek

Sorsdöntő tárgyalások jönnek a betelepítéssel kapcsolatban - mondta az államtitkár vasárnap.

Ha valaki szeretne fellépni a betelepítések és az illegális bevándorlás ellen, csak a kormányra és a kormánypártokra számíthat – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap a Kossuth rádióban.

Dömötör Csaba a Vasárnapi újság című műsorban kifejtette: a jelenlegi brüsszeli tervek szerint Magyarországra még az idén tízezer bevándorlót telepítenének, ami a rákövetkező években a családegyesítéseket figyelembe véve a százezres nagyságrendet is elérheti.

Ezek a tervek kötelező kvótáról szólnak, felső létszámküszöb nélkül; ez az, amire a kormány már a népszavazási kampány idején igyekezett felhívni a figyelmet, s amit az ellenzék megpróbált letagadni – tette hozzá az államtitkár.

Hangsúlyozta: az elmúlt években, hónapokban gyakorlatilag mindegyik ellenzéki párt – különböző módokon – támogatta a betelepítési programot. Mint mondta, „egyszerű a kép”: az ellenzék betelepítés- és bevándorláspárti álláspontot visz, míg a magyar kormány minden létező eszközzel fellép a bevándorlás ellen.

Az államtitkár elmondása szerint azért aktuális a kérdés, mert a következő hetekben, hónapokban akarnak végleges döntést hozni a betelepítési kvótáról. Emlékeztetett: az Európai Parlament már döntött a kötelező kvótáról, az Európai Bizottság is ezt akarja, a harmadik fő európai uniós intézményben, a tanácsban pedig most akarják „ráütni a pecsétet a kötelező kvótára”.

Nyíltan meg is üzenték, hogy végleges döntést akarnak, ha kell, a visegrádi országok „feje fölött” is. Ezt elfogadhatatlannak nevezte Dömötör Csaba, s leszögezte: nem fognak engedni a nyomásgyakorlásnak.

A sorsdöntő tárgyalások most jönnek – hívta fel a figyelmet az államtitkár, hangsúlyozva: április 8-án az dől el, hogy lesz-e betelepítés vagy sikerül ezt megakadályozni.

Borítókép: Dömötör Csaba az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. február 19-én. / MTI Fotó: Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában