megváltozott alapokmány

2018.02.23. 09:49

Az USA többé nem a bevándorlók országa

Legalábbis papíron, az amerikai bevándorlási hivatal (USCIS) új, módosított alapokmányából ugyanis kihúzták azt a korábbi passzust, miszerint "az Egyesült Államok a bevándorlók országa".

Az új dokumentum a hivatal honlapján jelent meg, s eszerint „az Egyesült Államok Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálata megőrizve sérthetetlenségét, valamint hatékonyan és korrekten elbírálva a bevándorlás előnyeit, a nemzet törvényes bevándorlási rendszerét segíti, miközben oltalmazza az amerikaiakat, gondoskodik a haza biztonságáról, és tiszteletben tartja értékrendünket”.

A korábbi alapokmány szerint „az USCIS azzal teljesíti be Amerikának bevándorlónemzet voltára tett ígéretét, hogy pontos és hasznos információkat szolgáltat ügyfeleinek, biztosítja nekik a bevándorlás és az állampolgárság előnyeit, elősegíti az állampolgári öntudat kialakítását és annak megértését, valamint gondoskodik bevándorlási rendszerünk tisztességéről”.

A „bevándorlók nemzete” kifejezés törléséről a hivatal igazgatója, L. Francis Cissna körlevélben értesítette a munkatársakat.

Az igazgató leszögezte: „azt hiszem, hogy ez az egyszerű, egyenes közlemény világosan meghatározza ügynökségünk szerepét országunk törvényes bevándorlási rendszerében, és azt az elkötelezettséget is, amellyel az amerikai népnek tartozunk”.

A körlevélben azonban arról nem esik szó, hogy az új alapokmányból miért maradtak ki a „bevándorlók nemzete” és az „Amerika mint bevándorlónemzet” kifejezések.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában