Járvány

2021.06.02. 13:30

Még az is kérdés, hogy Brazíliában megrendezhetik-e a Copa Americát

A dél-amerikai labdarúgó konföderáció (CONMEBOL) négy helyszínt már jóváhagyott a tervek szerint június 13-án rajtoló Copa America brazíliai megrendezésére, ugyanakkor változatlanul kérdéses, hogy az ország otthont tud-e adni a tornának.

Alejandro Dominguez CONMEBOL-elnök a Twitteren posztolt videojában kijelentette, hogy Brazíliaváros, Cuiaba, Goiania és Rio de Janeiro rendez majd meccseket zárt kapuk mögött, és szigorú higiéniai előírások betartása mellett.

A koronavírus-járvánnyal küzdő Brazília hétfőn kapta meg a rendezés jogát a CONMEBOL-tól, miután

az eredetileg kijelölt két házigazda, Kolumbia és Argentína nem képes otthont adni az eseménynek.

Előbbi a feszült belpolitikai helyzet, utóbbi pedig a világjárvány miatt esett el a rendezéstől.

Jair Bolsonaro brazil elnök azt mondta, ha rajta és a kormányon múlik, akkor megrendezik a Copa Americát, Luiz Eduardo Ramos kormányzásért felelős miniszter ugyanakkor úgy fogalmazott, amíg nem írják alá a hivatalos szerződéseket, addig nem lehet biztosra venni, hogy Brazíliában kerül sor a tornára.

„De nem térünk ki a feladat elől, ha képesek vagyunk annak elvégzésére” – mondta Ramos.

A pandémia Brazíliában is komoly problémát jelent, és a járvány újabb fellobbanásától lehet tartani. Szombaton tízezrek vonultak az utcára az ország több városában Bolsonaro elnök és járványkezelési politikája ellen tüntetve. Az átoltottság lassan halad, a lakosságnak csupán 10 százaléka kapta már meg mindkét vakcinát.

A profi futballisták nemzetközi szakszervezete (FIFPro) kedden közleményben fogalmazta meg „komoly aggodalmait” a brazíliai rendezéssel kapcsolatban.

„A döntés elhamarkodott, az új házigazda pedig a koronavírus-járvány kellős közepén van, ami komoly következményekkel járhat a játékosok, a szakmai stábok tagjai és a lakosság egészségére nézve”

- írta a FIFPro.

A tornát tavaly a pandémia miatt nem tudták megtartani. A Copa America a tervek szerint július 10-ig tart.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik