Járvány

2020.10.04. 12:58

Elmarad a Juventus-Napoli rangadó

A Napoli nem utazik el Torinóba.

A nápolyiak azért nem utaznak el Torinóba, mert a helyi egészségügyi hatóságok utasítására

karanténba került az egész csapat, mivel két játékosa – Piotr Zielinski és Eljif Elmas -, valamint egy munkatársa megfertőződött a koronavírussal a Genoa elleni mérkőzés után.

Szombaton a – Ferencvárossal azonos Bajnokok Ligája-csoportban szereplő – Juventus is bejelentette, hogy két koronavírusos megbetegedést regisztráltak a klubnál, de mivel a fertőzött személyek nem játékosok, és nem is a szakmai vagy az orvosi stáb tagjai, jelezték, hogy készen állnak a pályára lépésre vasárnap este.

A Serie A koronavírus-protokollja megegyezik az európai szövetség vonatkozó szabályaival, tehát ha egy csapatnak van legalább 13 bevethető játékosa, köztük legalább egy kapus, akkor a meccset le kell játszani.

A Juventus láthatóan nem szándékozik elfogadni a halasztást, és azt szeretné, ha a nápolyiak is pályára lépnének, ellenkező esetben a torinóiak 3-0-s gólkülönbséggel megkapják a győzelemért járó három pontot.

A Napolinál a Serie A-nak arra a szabályára hivatkoznak, amely kimondja, hogy a helyi hatóságok rendelkezései felmentést adhatnak a mérkőzés lejátszásának kötelezettsége alól.

Szombaton a Genoa-Torino FC mérkőzés is elmaradt az olasz élvonal harmadik fordulójában.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában