kosárlabda

2020.01.31. 11:30

Változik az All Star-gála Kobe Bryant halála miatt

Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) változtatásokat léptet életbe az All Star-gálán a vasárnap helikopter-balesetben elhunyt Kobe Bryant emlékére.

Az NBA csütörtöki közleménye szerint az első három negyed elején rendre nulláról indulnak a csapatok, és az egyes játékrészekben mini jótékonysági meccseket vívnak egymással. A negyedik, időmérés nélküli negyedben aztán kiírják az állást az addig dobott pontok alapján, majd a vezető csapat eredményéhez hozzáadnak 24-et – Kobe Bryant mezszámát. Az így kapott szám lesz a cél a két csapat számára: amelyik előbb eléri, az nyeri meg a gálamérkőzést. Az All Star-gála február 16-án lesz Chicagóban.

A mások mellett Kobe Bryantet és egyik lányát is szállító helikopter Los Angeles közelében zuhant le vasárnap. A fedélzeten kilencen tartózkodtak, a pilóta és nyolc utas, a tragédiát senki sem élte túl. A 41 évesen elhunyt Bryant a 2008-as, pekingi és a 2012-es, londoni olimpián aranyérmet nyert, emellett ötszörös bajnok volt az NBA-ben, és kétszer a döntő, egyszer pedig az alapszakasz legjobbjává választották.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!