vb 2018

2017.10.20. 14:55

Putyin meghívta az eltiltott Blattert és Platinit

A labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől egyformán eltiltott Joseph Blattert és Michel Platinit is meghívta a jövő évi oroszországi világbajnokságra Vlagyimir Putyin orosz elnök.

„A világbajnokság a labdarúgás nagy ünnepe, amelyre minden vendéget örömmel fogadunk, beleértve a régi barátokat is. Mint köztudott, Vlagyimir Putyin régóta baráti kapcsolatot ápol Blatterrel, és jól ismeri Platinit is. Szívesen látjuk őket” – nyilatkozta pénteken a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.

A nemzetközi szövetség (FIFA) korábbi elnökét, Joseph Blattert jogerősen hat, az európai szövetség (UEFA) volt vezetőjét, Michel Platinit négy évre tiltották el „összeférhetetlenség” és „hűtlen kezelés” miatt.

A 81 éves Blatter már korábban jelezte, hogy elfogadja Putyin meghívását. „Nem tudom, mennyi időt töltök majd ott. Lehetséges, hogy részt veszek a nyitómeccsen vagy a döntőn” – nyilatkozta.

A FIFA-hoz közelálló források szerint a korábbi elnök a részvétellel nem sérti meg az etikai szabályokat, mivel már nem tisztviselője a FIFA-nak.

Borítókép: Vlagyimir Putyin, az orosz elnök régóta barátságot ápol a FIFA korábbi elnökével, Joseph Blatterrel.

AFP PHOTO / Kirill Kudryavtsev

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!