Világraszóló per lesz

2022.06.23. 15:45

Nyolc ember áll bíróság elé Maradona halála miatt: emberölés a vád

Nyolc egészségügyi szakembert, köztük orvosokat és ápolókat a bíróságon vonnak felelősségre az argentin futballsztár, Diego Maradona haláláért.

Orlando Díaz, San Isidró-i bíró helyt adott a sportági legenda halálának körülményeit vizsgáló ügyészek előterjesztésének, így az eljárás során a gyanúsítottaknak a bíróságon, nyilvánosság előtt kell vallomást tenniük. Ahogy arról már írtunk, Diego Maradona lánya nyújtotta be a keresetet édesapja orvosai ellen, miután egy hangfelvétel kerül elő arról, ahogy a sportolóról az orvosai beszélnek. A nő azt állítja, hogy ők tehetnek a focilegenda halálról - írja a life.hu.

Az ügyben Leopoldo Luque, valamint Agustina Cosachov, Maradona személyi orvosa és pszichiátere, továbbá egy pszichológus, egy másik orvos, az egészségbiztosító kapcsolattartója és három nővér érintett
A nyomozók vádja szerint az egészségügyisek súlyos szakmai hibákat követtek el a kezelés során, majd sorsára hagyták a páciensüket.

Argentínában ilyen jellegű eseteknél 8-tól 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a vádlott, amennyiben bebizonyosodik a bűnössége. Az érintett nyolc személy tagadja az ellenük felhozott vádakat, a gondatlanságból elkövetett emberölést.

A bírósági tárgyalás 2023 végén, 2024 elején kezdődhet meg.

Az 1986-ban világbajnok Maradona pályafutása során odahaza az Argentinos Juniorsban, a Boca Juniorsban és a Newells Old Boysban, Spanyolországban a Barcelona és a Sevilla, Olaszországban pedig a Napoli csapatában játszott. Összesen 589 hivatalos mérkőzésén 310 gólt szerzett, a válogatottban 91 alkalommal szerepelt és 34-szer volt eredményes. Nimbuszán az sem csorbított, hogy kiderült kokainfüggősége, és hírek keringtek a maffiával fenntartott kapcsolatáról. A világbajnok legenda 2020. november 25-én, 60 évesen hunyt el, az ok akut szívelégtelenség volt, amely tüdőödémához vezetett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!