2021.08.04. 07:30
Vallott az egykori kém: kézzelfogható bizonyítékokat gyűjtött a földönkívüli életről
Számos tárgy van a birtokában, ami egyetlen dolgot bizonyíthat szerinte: nem vagyunk egyedül.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Noha először még 2015-ben beszélt erről egy podcastben, az utóbbi időben ismét felkapták a felvételt, amiben egy volt CIA-ügynök, Derrel Sims arról vall:
bizonyítékai vannak a földönkívüli életet illetően.
Mint a netes beszélgetésben magyarázza: vannak, akik azzal keresik meg, hogy elmondhassák a maguk „harmadik típusú találkozását” – őt azonban nem a beszámolók, csakis a kézzelfogható bizonyíték érdekli.
– Csak az számít, amit tudsz bizonyítani, amit valamilyen elérhető bizonyíték alá tud támasztani. 22 műtétben vettem részt, melyek során különböző tárgyakat operáltunk ki olyan emberekből, akik azt állították, elrabolták az idegenek. Bizonyos esetekben ezek az eltávolított tárgyak valóban földönkívüli eredetűek voltak – hangsúlyozta Sims a korábbi, azonban most ismét felkapott interjúban – írja a Bors.
Bulvár-celeb
- Komolyan aggódnak a rajongók Tóth Gabi kislányáért
- Megható, mire költi 10 milliós nyereményét a Ninja Warrior győztese
- Megvan a Dancing With the Stars győztese: íme a nyertes pár tánca (videó)
- Soha nem látott, gyönyörű fotók kerültek elő Rékasi Károly és Pikali Gerda titkos esküvőjéről
Bulvár-celeb
- Pécsi Ildikó ma ünnepelné a 84. születésnapját, így néz ki most a sírja
- Újabb részletek Kucsera Gábor és Tápai Szabina béküléséről
- Kezdődik? Idegen civilizáció építményeit találták meg több csillag körül a kutatók
- Egészen elképesztő: III. Károlynak még Erzsébet királynőnél is nagyobb a vagyona
- Szabó Zsófi ezzel a fotóval berobbantotta a bikiniszezont