vége az aranykornak

2018.09.19. 11:16

Még soha nem nézték ilyen kevesen az Emmy-gálát

Alig több, mint 10,2 millió nézőt vonzott a díjátadó.

Ez rekordalacsony nézettségnek számít. Az amerikai NBC televízió által élőben közvetített hétfői, Los Angeles-i ceremónián, amelynek Michael Che és Colin Jost volt a házigazdája, az Amazon streaming szolgáltató The Marvelous Mrs. Maisel című produkciója kapta a legjobb vígjátéksorozat és az HBO Trónok harca című szériája a legjobb drámasorozat díját.

Az amerikai televíziós akadémia tévés Oscarként is emlegetett díjátadójának tavaly és tavaly előtt is 11 százalékkal nagyobb közönsége volt, mindkét évben 11,4 millió tévénéző látta – emlékeztetett a nézettséget vizsgáló Nielsen közvélemény-kutató vállalat.

Az Emmy csökkenő közönsége nem egyedülálló, abba a trendbe illik, amely a tévés díjátadó műsorok nézettségének visszaesését mutatja.

Az Oscar-gálát idén 17 százalékkal kevesebben nézték, mint 2017-ben, a Grammy-díjátadó ceremóniára pedig 23 százalékkal kevesebben voltak kíváncsiak.

Az elemzők szerint a televíziózás folytatódó szétaprózódása kétségtelenül szerepet játszik a közönség érdeklődésének csökkenésében. Amikor az 1990-es években A dumagép című vígjátéksorozat díjazott lett, a sorozatot csaknem 20 millió háztartásban nézték rendszeresen. Az online műsorszóró által közvetített sorozatokat, mint többek közt a Mrs. Maisel messze nem nézik ennyien, és valójában azt sem lehet pontosan megállapítani, mekkora a közönségük.

Az 1990-es években az Emmy-díjátadó három alkalommal is több mint 20 millió nézőt ültetett a készülék elé.

Borítókép: AFP PHOTO / Robyn Beck

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában