beatlegendák

2019.04.05. 17:30

Majnik László két könyvet is megjelentetett a 60-as évek könnyűzenéjéről

Ma már csak az idősebb korosztály emlékszik a magyar könnyűzene hajnalán működő nagy hármasra, az Illés–Omega–Metró trióra. Ezen szeretne változtatni a Rétságon élő Majnik László, aki a hanglemezeik tükrében elemzi a legendás zenekarok történetét.

Hegedűs Henrik

Az idén negyvenéves, maga is gyakran gitárt ragadó és aktívan zenélő fiatalember kisgyermekkorától rajong ezért a korszakért.

Jöhet a Metró

Mi más lehetne a következő lépés Majnik László alkotói tevékenységében, mint hasonló szempontok alapján a nagy hármas harmadik tagjának, a Metró együttes történetének áttekintése. Az előkészületek zajlanak: Sztevanovity Zorán, aki annak idején egyik alapítója volt a zenekarnak tud az ötletről és szívesen várja a szerző jelentkezését, hogy átbeszéljék, miként is alakult ennek a zenekarnak a pályája, hogyan születtek legnépszerűbb szerzeményeik, például az Ülök egy rózsaszínű kádban, vagy a Kócos ördögök. És a munka még bőven folytatható, mert a legendák sora kimeríthetetlen.

– Édesapám hatására, a 80-as évek végétől kezdtem a régebbi magyar könnyűzene iránt érdeklődni – meséli a kezdeteket Majnik László. – Bekapcsoltam a magnót és egyre jobban tetszettek ezek a dalok. Ráéreztem, a jó zene kortalan.

A 2000-es évek közepén pedig megérkezett az ihlet is, ami végül a könyvek megírásához vezetett.

– Kezembe került a Fejek forradalma című kiadvány, amely a Beatlest elemzi folyamatábraként, a megjelent hanglemezeik alapján – folytatja a sort Majnik László. – Elgondolkodtam, mi lenne, ha mindezt a mi világunkra ültetnénk át, hiszen az Illés, az Omega, a Metró és a többiek komoly értéket képeznek, nem merülhetnek feledésbe ezek a kiváló alkotók.

A munka megkezdődött, amelyhez az igazi lökést a főváros tizenharmadik kerületében található Ram Colosseum Rockmúzeum, illetve annak főmunkatársa, Bálint Csaba adta, aki később a két könyv előszavát is megírta. Itt a rétsági fiatalember rengeteg háttéranyagot szerzett be, ami által kialakult az a keret, amely alapján haladhatott az írásban, nem utolsósorban pedig kiadóra is akadt. E kitartó tevékenységnek köszönhetően született meg 2017-ben a Barázdák között előkötete, az Illés zenekar történetének feldolgozása.

Szörényi és Bródy is érdekesnek találta a munkáját. Majnik László a korszak könnyűzenéjének rajongójaként foglalkozik a legendás zenekarokkal
Fotó: N.M.H.

– A megjelenést követően kíváncsian vártam az együttes tagjainak a reakcióját. Szerencsére kedvező visszajelzéseket kaptam, Szörényi Levente és Bródy János kimondottan érdekesnek találta, hogy így dolgoztam fel a működésüket. Később, a második ötletem, az Omega történetének megírása során is hasonló tapasztalatokat szereztem Benkő Lászlónál. Mivel nekik mostanában több fellépésük volt, és még mindig nagyon széles a rajongótáboruk, a könyvem értékesítésében sem ütköztem különösebb akadályokba. Egyértelmű tehát, hogy bátran szövögethetek új terveket – zárta szavait Majnik László.

Ezek is érdekelhetik