jegyzet

2019.03.08. 13:34

Szerelem?!

Egy szépkorú pár várakozott minap a buszmegállóban, s egy pillanatra elidőzött rajtuk a tekintetem…

Palchuber Kinga

Forrás: Shutterstock

Szerelmesen csipkelődő szavaikat hallva és vidámsággal telt gesztusaikat látva egyszerre megrohamoztak – a tőlem oly szokatlan – szentimentális gondolatok: ők ketten megtalálták egymásban azt, amit a legtöbben keresünk. A lelkitársat, a barátot és a bizalmast, aki hosszú évtizedek múltán is ugyanazzal az imádattal közelít a másik felé, mint a legelső pillanatban.

Vajon nekem is részem lesz egyszer ebben a csodában, az igaz szerelemben? Titkon – mint minden nő – én is arról ábrándozom, hogy egyszer találok egy társat, aki olyan csodálattal néz majd rám, mint ez az ismeretlen bácsi a feleségére. Ámor eddig azonban nem úgy keverte a kártyapaklit, hogy az igazi kacsintson vissza rám a lapokról.

Tapasztalataim alapján el is kezdtem töprengeni: miért félnek ma a férfiak az elköteleződéstől, s miért választják a küzdelem nélküli hódításokat? Amint az érzelmek ugyanis komolyabbra fordulhatnának sokan behúzzák a kéziféket, s helyüket nem kíséri más, mint túlzó kámforillat. Mi, nők pedig ott állunk megsemmisülve, magunkban keresve a hibát: miért is nem kellettünk?! Az idős házaspár példája azonban reményt adott, hogy elhiggyem: valahol a nagyvilágban rám is vár egy igazi férfi, aki örömmel lépi majd át szívem kis kapuját. S addig elbírok még sok mindent, ha kell, csak az „akksim” utántöltse az, aki érdekel...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!