Mindenkinek érdemes volna kiruccanni az Alacsony-Tátrába

Előző nap interneten „beregisztráltam” az állítólag már harmadik hétvégén induló autóbuszra, amely a salgótarjáni sportcsarnok elől, három szlovákiai síközpontot érintve, átszállások nélkül visz bennünket mindössze hét euróért a Jasna-Chopok sícentrum kiindulópontjának számunkra fenntartott parkolójába. Bár regisztrációmat alig néhány perc után, igen udvarias köszönő sorok kíséretében visszaigazolták, mégis motoszkált bennem a kisördög: hátha mégsem jön ide néhányunkért az a busz, melyet fiatalkorunk átszállásokkal, zsúfoltsággal, fagyoskodással járó odautazásaink idején remélni sem mertünk volna.

A csúcson most is vastag, szél építette, jeges hószilánkok tömege ülepedett a Rotunda peremeire. De ez az épület ma már sokkal nagyobb, többemeletnyi. Hatalmas kilátó-teraszán mindenfelé nyüzsögnek a turisták, de naponta legalább egyszer a síelők is felkeresik lesiklás előtt. Ha nem a teraszt, akkor legalább az épület éttermét, vagy valamelyik büfé, vagy klub helyiségét. A kilátó körüli lapályos hegytetőn több száz ember színes kavalkádja. Síléceket, hódeszkát csatolnak, régi ismerősök örülnek egymásnak, napoznak, fotóznak, vagy egyszerűen csak csodálják a Magas-Tátra elénk táruló látványát.

Kétkedéseim hamar oldódtak, mert alig értem a helyszínre, a hajnali szürkületben Somoskőújfalu felől begördült az elegáns, modern Skibusz. Hétéves kisfia és Somoson lakó édesapja által kísért szlovákiai magyar vezetője mindenféle hivataloskodó merevség nélkül barátságosan bonyolította le a jegyváltási adminisztrációt, s pontban hét órakor már egészen családias hangulatban indult kis csapatunk. Néhányan még felszálltak Füleken és Losoncon, de így együtt is alig lettünk tíz-egynéhányan. Utunk végig kényelmes volt. A megadott időben begördültünk Kosútkára, Hrinyova után a hegyen már találkoztunk az igazi, szlovákiai téllel, vastag összefüggő hótakaró borította a tájat és a fennsík tisztásairól előttünk ragyogott az Alacsony-Tátra gerince. Bár nem volt se fel-, se leszálló, a menetrend szerint bekanyarodtunk Myto sípályáihoz is, ahol már javában síeltek a napsütötte, szépen karbantartott lejtőkön. Aztán következett Bystra, majd a számomra sok fiatalkori sítáborozás emlékét idéző Tale, a legendásan nevezetes Hotel Partizánnal.

Itt azonban meglepődtem, mert társaimmal együtt is alig tudtunk eligazodni a minden részletében átalakított, idegenforgalmi infrastruktúrával, sípályákkal gazdagított környezetben. Szerencsére azonban egyik útitársunk, aki eddig minden alkalommal részt vett az utazáson, és szlovákul is jól beszél, kisegített bennünket, sőt, a buszvezető részére is hasznos mitfárernek bizonyult. Innen aztán már alig néhány perc úti célunk, a Chopok csúcsára, illetve azon keresztül a túloldali Jasnára vezető kötélpályarendszer egyik kiindulópontja, Krupova. Itt is meglepetések értek. A már érkezésünkkor, kora délelőtt zsúfolt buszunkat valóban ott várta a részére rezervált parkolóhely, nem kellett az időt keresgéléssel tölteni. De az is meglepett, hogy a néhány évtizede még csak kis favágótanya milyen szupermodern síközponttá nőtte ki magát.

Azelőtt ide csak néhányszor csúsztunk le Striedeckóról, az akkori központból, hiszen itt csak egy bizonytalan csákányos felvonó működött. Meglepett a nyüzsgő tömeg, mert eszembe juttatta a hosszas sorokat a lanovkapénztárak előtt. Most azonban megy minden, mint a karikacsapás. Én ugyan a modern jegyváltó rendszerekben önállóan nem tudtam volna eligazodni, de útitársaim segítségének köszönhetően alig negyed óra múlva már a kényelmes, 15–20 személyt szállító lanovka kabinjából gyönyörködtem a Chopok és a Gyömbér fenséges vidékében.

Jóleső irigykedéssel nézem a több kilométernyi, különböző nehézségi fokú sípályákon fütyörészve nekilendülőket. Mert itt, most, télen azért minden élvezetek csúcsa mégiscsak a lecsúszás élménye. De azért magamat sem sajnálom, mert nagy élmény itt a fotózás is, és lefelé – mintha magán tulajdonom lenne – egyedül élvezhetem kényelmes lanovkakabinomat. Kosodrevinán a szálloda és étterem körül sokan már félmeztelen napoznak, a pincérek a teraszokon pihenőknek tálcán szállítják söradagjaikat. Egy könnyű ebéd után én is kipihenem a „fáradalmaimat”, egy napsütötte fapadon felidézem csaknem fél évszázada itt töltött napjaink emlékét, majd ismét lanovkába szállok és visszatérek krupovai parkolóban várakozó buszunkhoz.

Lassan a síző társaink is megérkeznek. Nem sietik el, kihasználják az utolsó lecsúszási lehetőséget is, de mindenki időben megérkezik, s irány Salgótarján! Élményeinket már jó barátokként meséljük egymásnak, s fogadkozunk, hogy még máskor is jövünk és ismerőseinknek is jó szívvel ajánljuk ezt a kiváló, új lehetőséget, amely a salgótarjáni sízőknek, turistáknak még március közepéig minden szombaton és vasárnap rendelkezésünkre áll.

Még nem késő csatlakozni!

Mint arról már korábban beszámoltunk, a férőhelyek biztosítása érdekében a síbuszokra kötelező az előfoglalás. Ez a [email protected] e-mail-címen keresztül lehetséges minden pénteken 18 óráig. Március 24-ig szállítja a síbusz a téli sportok szerelmeseit.