Sikeresnek bizonyult a hódok újratelepítése az Ipoly mentén

Harmos Krisztián, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád–Ipoly tájegységének vezetője beszélt lapunknak a hódok megjelenéséről.

Az eurázsiai hód kizárólag növényi eredetű táplálékot – lágyszárúakat, fakérget és leveleket – fogyaszt. A területen rágásnyomai árulkodnak jelenlétéről, erre metszőfogainak folyamatos növekedése miatt is szüksége van. A nyári időszakban előszeretettel fogyaszt lágyszárú növényeket, így a mezőgazdasági kultúrákban is okozhat károkat. Ez nem jellemző Nógrádra. Téli tápláléka főleg a fák kérge és a fiatal, egyéves hajtások, vékonyabb ágak. Mivel nem tud fára mászni, kénytelen átrágni és kidönteni a fát, így jut hozzá az ágakhoz, a gallyakhoz. Kotorékát is azért építi, hogy saját éléskamrát alakítson ki benne magának, ahol nyugodt körülmények között eszegetheti a felhalmozott fák kérgét. Ténykedése az ember számára nem mindig értelmezhető: néha vastag fákat is kidönt, megfejthetetlen, hogy miért nem felelnek meg neki a vékonyabb facsemeték.

– Először 2007-ben észlelték a hódok jelenlétét az Ipoly Pest megyei szakaszán, Vámosmikola térségében. Az eurázsiai hód – a kontinens legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja – őshonos állat vidékünkön. Testtömege 20–30 kilogramm, testhossza 75 centimétertől egy méterig terjedhet. Ehhez 30–40 centiméteres, lapos, pikkelyes farok csatlakozik. Állománya a 19. században jelentősen megfogyatkozott a vadászat miatt, szinte teljesen kipusztították hazánkból és egész Közép-Európából.

Jelenleg Európában a védelmi intézkedéseknek köszönhetően állományszáma folyamatosan növekszik. Megmentése érdekében visszatelepítési programok folynak több nagy folyó vízgyűjtőjén – mondta Harmos Krisztián.

Hozzátette: az 1990-es években kezdődött a visszatelepítésük előbb a Duna ausztriai szakaszán, később Magyarországon is. A jelenlegi állomány zömét a korábbi telepítések szaporulata adja, a Duna felől indultak el északkeleti irányba is, az Ipolyt követve. A természetes szaporodásuk következtében egyre több területen jelennek meg. A fiatal hódok táplálékhiány esetén újabb és újabb területeket foglalnak el a vízfolyások mentén. Meglehetősen gyors volt a hód elterjedése a Duna és Tisza vízrendszerében, ennek oka, hogy nem igazán van természetes ellensége, egyetlen hazai ragadozónk sem vadászik rá. Az Ipoly menti állomány nagyságrendjét tekintve néhány tucat hódból állhat pillanatnyilag.

A szakember hozzáteszi, hogy vízügyi szempontból okozhat kárt a gátak átfúrásával olyan helyen, ahol az a folyóparthoz közel van. Az európai hód kanadai rokonával ellentétben nem épít hódvárakat, gátakat is csak ritkán emel, vackát inkább a partfalban ássa ki. Az akár tizenegy méteres hosszúságot is elérő folyosórendszer bejárata a vízből nyílik. A lakóüreg átmérője 50–80 centiméteres, itt öt-nyolc állat, egy szülőpár, a tavalyi és az adott évi alom él együtt. A család kisebb állandó territóriumot tart a vízpart mentén, amelynek határait szagjelzésekkel jelölik ki. A víz felőli kotorékok később beszakadhatnak, az árvíz pedig hamar megbontja az így meggyengült gátat. Az Ipolynál azonban még nem merült föl ilyen típusú károkozás.

A mező- és erdőgazdálkodásban elsősorban a vízfolyásokhoz közel telepített nyárfaerdőkben és gyümölcsösökben okoz érzékeny károkat. A gyarmati szakasz mentén látható nyomokat azonban nem lehet valódi károknak nevezni. Amennyiben fadöntögető tevékenysége túl nagy méreteket ölt, egyetlen lehetőség, hogy élve befogják és áttelepítik, mivel egy egész Európában védett fajról beszélünk.

Másik megoldás a fák egyedi védelme dróthálóval, vagy a gyümölcsösök bekerítése. Hazánkban a hód 1988 óta védett, eszmei értéke ötvenezer forint.