2018.10.14. 15:26
Gecse Lászlóné gépe éjjel-nappal ridiküljében lapul
A fényképezőgép alapkellék, hiszen soha nem lehet tudni, mikor jön szembe az angol királynő… – vallja a nádújfalusi származású Gecse Lászlóné Margó, akinek ereiben valósággal izzik a vér, ha lencsevégre kaphatja a világ csodáit. Munkásságát szülőfalujában idén Mátraterenyéért emlékéremmel jutalmazták, de az általa megállított pillanatok már évek óta elismerések fényétől ragyognak.
A többszörösen elismert alkotó már el sem tudná képzelni az életét és a mindennapjait a fotózás nélkül, Fotó: Ladóczki Balázs/N.M.H.
– Fiatalkora óta hódol szenvedélyének, a fotózásnak. Mitől ennyire izgalmas?
– Az életemben a fotózás olyan, mint a drog. Ha naponta nem kattinthatom el az eszközt ötször-hatszor, akkor szinte betegnek érzem magam. Bármerre is járok, mindig azt fürkészem, mit lehetne megörökíteni. Az utánozhatatlan pillanatok azonban mindig spontán hullnak az ölembe anélkül, hogy azt keresném. A soha vissza nem térő momentumokat lefotózni a legmámorítóbb érzés. Ám a kertben egy virágot, vagy egy gyümölcsöt is éppolyan örömmel kapok lencsevégre, mint a kirándulások során elém táruló, rejtett kincseket. Nincs mese: nekem a fotóstáska a ridikülöm!
A számítógépes képmódosítás fortélyait is elsajátította már Gecse Lászlóné, ezt ma már előadás keretében is bemutatja. Önálló kiállítása kétszer volt a salgótarjáni művelődési központban, de Mátramindszenten, Ságújfaluban, a Baglyaskő Galériában és több salgótarjáni iskolában is elvitte képeit. Kiállított már Szlovákiában, Ausztriában, Erdélyben és Szerbiában is. Legutóbb Kubában érdemelt ki Gyermek szerelem című munkájával egy különdíjat. Több fotóját bemutatták a MAFOSZ Szalonon, de az Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemlén is volt már különdíjas. A napokban a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete által kiírt fotópályázaton díjazták. Egyik fényképét a Sielok.hu a 2019-es falinaptár egyik hónapjának díszéül választotta. Ezt megelőzően a képkollekcióval második lett.
– Mindent megtesz egy jól elkapott fotóért?
– Sokszor hason, vagy háton fekve, de akár térdelve – ahogy a megfelelő fotó elkészítése éppen megkívánja – örökítem meg a nekem tetsző eseményeket, embereket, a természet csodáit, az élőlényeket vagy az épületeket.
– Régi vágya volt, hogy képeit a nagyközönségnek is megmutathassa.
– Mindig szerettem fotózni, de e szenvedélyemet főként nyugdíjasként kezdtem el komolyabban elmélyíteni. Mindent, amit a fényképezésről tudok: autodidakta módon sajátítottam el. Ennek érdekében 2003-ban csatlakoztam a Nógrád Megyei Fotóklubhoz is, ahol megfigyeltem a fotóstársaim képeit és gyakorlatát, s ezt a saját fejlődésemre is tudtam fordítani. Nekik köszönhetően elkezdtem a dolgok mögé látni, s egyre inkább ráéreztem a szögek és a fényviszonyok fontosságára. Sokszor éjjelente is ott ülök egy-egy megörökített fénykép felett, s azon gondolkodom: hogyan lehetnének még szebbek, még érdekesebbek…
– Rendre szépen szerepel hazai és nemzetközi pályázatokon. Mire a legbüszkébb?
– Minden díjnak mérhetetlenül tudok örülni, hiszen valamennyi egy visszajelzés számomra, hogy jó úton járok. Ám, hogy egy példát is említsek: máig büszkén gondolok vissza az első pályázati díjamra, amit 2004-ben a környezetvédelmi minisztertől vehettem át. Emellett öt évvel ezelőtt egy munkámmal megnyertem a Medvesi Fotós Maratont is, ami szintén kedves a szívemnek. A legmeghatóbb pillanat az volt, hogy idén szülőfalumban Mátraterenyéért emlékéremmel is elismerték az eredményeimet. Valóban megkönnyeztem…
– Gondolom, tervben van még pár megállított pillanat…
– Az egyik kedvenc helyszínem a Salgói vár, szerintem nincs még egy ilyen festői helyszín az országban. Szűkebb hazánk tele van olyan rejtett kincsekkel, amiket bűn lenne nem megörökíteni. A jövőben is rendületlenül járom a közeli településeket, de szeretnék még olyan távoli helyekre is eljutni, ahol eddig nem jártam. Ott kattoghatna igazán a masina! Az iskolákban is örömmel mutatnám meg a képeimet, azt, hogy miben rejlik egy fénykép igazi ereje…
