Karancskeszi

2018.09.16. 20:00

Gazdanap és Palóc Méhésztalálkozó: együtt sikeres a termelő és a feldolgozó (fotók)

A mezőgazdasági ágazatokat sújtó legnagyobb gond, hogy különvált a termelés és a feldolgozás. Ezen pedig csak összefogással lehet eredményesen változtatni – mondta dr. Nagy István, agrárminiszter a hétvégén Karancskesziben, a Nógrád megyei gazdanapon és palóc méhésztalálkozón.

Nagy Orsolya

A méhészeti ágazat legnagyobb problémáira tért ki dr. Nagy István, agrárminiszter, aki szerint a szakmában dolgozók egymás közötti együttműködése nélkülözhetetlen.

Terményáldás és mézszentelés

A Nógrád megyei gazdanap és palóc méhésztalálkozót terményáldó és mézszentelő szentmisével kezdték, ami után a mézlovagok és a mézkirálynő felvonulása következett. A rendezvényen az érdeklődők egész nap zenés és táncos előadásokat, valamint kulturális programokat élvezhettek. Ezen túlmenően lehetőség volt különböző mézből készült termékek kóstolására és természetesen méz vásárlására is. A vásári forgatagban pedig különféle méhészeti eszközöket csodálhattak meg az odalátogatók, de mézversenyt is rendeztek a szervezők. A nap folyamán pedig neves szakemberek tartottak előadásokat, például a növényvédelemről és a méhészetről, de a gazdász-vadász együttélés kihívásairól és megoldásairól is.

– Ha sikeres a méhész, akkor a gazdász is. Minden nehézség és előny csak együtt értelmezhető. Sajnos azonban sok a gond és a baj, amellyel meg kell küzdeniük a szakembereknek – mondta a miniszter.

Hozzátette: az egyik legnagyobb probléma, hogy különvált a termelés és a feldolgozás, amelyen csak a termelők összefogásával lehetne segíteni. A jövőt tekintve bajt okoz továbbá az ágazat elöregedése is.

– Fontos, hogy a tudást a fiatalabb generációnak átadják. Amennyiben az idősek elmennek, és nem jön utánuk senki, akkor megszakad egy folyamat – fejtette ki dr. Nagy István. Kitért arra is, hogy a hazai méhészeknek mekkora nehézséget jelent a külföldről beérkező ázsiai hamis méz.

Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet továbbá, hogy a találkozó célja egyebek mellett, hogy a szakemberek megbeszéljék a nehézségeket és megoldást találjanak azokra.

– Azon kell dolgozniuk a gazdáknak és a méhészeknek, hogy kitalálják, melyek azok az együttműködési formák, amelyek keretében hosszú távon tudnak együtt dolgozni. Olyan összefogásnak és gazdasági tevékenységnek kell születnie, amely tartós megélhetést biztosít mindenki számára, és amely által jobban tudják érdekeiket érvényesíteni – közölte az agrárminiszter.

 

Mint mondta, a hivatalos mézár kialakításához azt kellene elérni, hogy erről a felvásárlóval egy ember tárgyaljon. A szakember arról is beszámolt, hogy a világ akácmézének nyolcvan százalékát Magyarországon termelik, amely egy olyan lehetőség, amelyet nem használunk ki.

Az összefogás létfontosságát hangsúlyozta Királyhegyi Gyula, Karancskeszi polgármestere is, aki szerint összetartás nélkül külön-külön ma már nem lehet boldogulni.

Fekete József, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke pedig úgy fogalmazott: nincs sikeres mezőgazdaság erős méhészet nélkül.

A rendezvény – amelyen a szakma legnagyobb kiválóságai voltak jelen – , a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Országos Szövetsége megyei szervezete, a Palóctáj Méhész Egyesület, valamint Karancskeszi önkormányzata szervezésében valósulhatott meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!