Magyargéc

2017.10.29. 09:16

Egyre terebélyesednek a baráti kapcsolatok

A nógrádi önkormányzat tavaly írta alá az erdélyi Csíkszentdomonkos vezetőivel a testvértelepülés együttműködéséről szóló megállapodást.

Sz. F.

Velki Róbert polgármester elmondta: céljuk a kulturális kapcsolat felvétele mellett, hogy a két település lakossága között baráti kapcsolat alakuljon ki. Magyargécből tíz család töltött el néhány napot az erdélyi vendéglátójuknál. Ismerkedtek az ottani emberek életével, s megtekintették a környék szép természeti tájait, az építészeti örökségeket.

Az erdélyi vendégeket pedig a közelmúltban Magyargécen fogadták, akik öt napot töltöttek el a községben. A csíkszentdomonkosiak az itt tartózkodásuk alatt megismerkedtek a falu nevezetességeivel, ellátogattak a salgói és a somosi várhoz, jártak Ipolytartócon, Hollókőben és Szécsényben. A vendégek az itt tartózkodásuk alatt egy napot arra szántak, hogy segítsenek a helyieknek templomuk belső felújítási munkálataiban.

A látogatások alkalmával a családok kölcsönösen megismerik egymás szokásait. Velki Róbert úgy nyilatkozott, hogy szeretné tovább szélesíteni a baráti kört a testvértelepülés lakóival, hogy a határon innen és azon túl élő magyarok lélekben is még közelebb kerüljenek egymáshoz.

 

 

Ezek is érdekelhetik